Három napja készültem a házasságközvetítők érkezésére. A faluban születtem, és szokás volt a vendégeket bőséges asztallal fogadni. A szüleim tanítottak erre, mert amikor családtagokat, barátokat vártak, még disznót is vágtak, édesanyám sok finom ételt főzött, és az asztal megdőlt. Anyu mindig azt mondta, hogy az asztalnak mindig tele kell lennie, még akkor is, ha az utolsó fillérjét is elköltötte – a vendégeknek elégedetten és jóllakottan kell távozniuk. Mindig van néhány hagyományos étel: olivér, töltött káposzta, felvágottak, sajt, zöldségek, rágcsálnivalók.
A lányunk néhány hónapja ment férjhez. Már találkoztunk a házasságközvetítőkkel, de ez semleges terepen volt, még nem jártunk náluk, ezért nagyon aggódtam, hogy hogyan fog menni. Meghívtam a házasságközvetítőket, hogy jöjjenek el hozzánk. Úgy gondoltam, hogy jobban meg kellene ismernünk egymást. Meghívtam őket vasárnapra, és a házasságközvetítő beleegyezett. Így hát készültem. Vettem némi ennivalót: gyümölcsöt és fagylaltot. Még sütöttem is a különleges tortámat.
Röviden, minden úgy ment, mint a karikacsapás. A házasságközvetítőink értelmiségiek voltak. Tanárként dolgoztak az intézetben. Mondtam nekik, hogy nem fogunk közös témákat találni. De minden tökéletesen ment. Estig ültünk, szerencsére készítettem némi ételt. Beszélgettünk a gyerekeink jövőjéről. Később este a lányom és a vejem is eljöttek az asztalhoz. Ihor szülei meghívtak minket a jövő hétre. Így biztos voltam benne, hogy jól fogják érezni magukat az összejövetelünkön. Örültem a meghívásnak, még egy új ruhát is vettem. Sütöttem egy tortát, hogy ne maradjak üres kézzel. Nem veszek bolti süteményt, mert nem szeretem.
A férjem otthon akart ebédelni, de én nem engedtem neki. Azt mondták, hogy a házasságközvetítő készülődik, és ha éhesen jönnél haza, még felháborodna. A házasságközvetítő lakása nagyon elegánsan volt berendezve, jól felújítva, drága bútorokkal. Nekem nagyon tetszett. Még egy olyan csillárt is akartam, mint az övék. De meglepetésemre nem voltak határok, amikor megláttam egy üres asztalt. Nem készültek fel az érkezésünkre?
Megkérdezték, hogy mit szeretnénk: teát vagy kávét? Anyósom udvariasan elkérte a sütemény receptjét, amit hoztam. Megdicsérte. Ez volt az egyetlen dolog, amit ettünk. Nem volt semmi más ennivaló. A férjem éhes volt, és láttam a csalódottságot a szemében. Így hát közöltem a házasulandókkal, hogy mennünk kell. Udvariasan megköszöntük, és a rokonaink azt mondták, hogy jövő héten meglátogatnak minket. Élvezték az együtt töltött időt. Hát persze, hogy élvezték. Egész úton hazafelé én erre a fogadásra gondoltam, a férjem pedig a borscsra, ami a tűzhelyen várta.
