A lassan haladó dzsipben Szerjoga és Koljan ültek. A fiúk aggódva néztek körbe. Másnapra menő bulit terveztek, de nem találtak méltó szórakozást.
– Talán cirkuszi tigrisek vagy cigányok? – Javasolta Koljan.
– Szó sem lehet róla – ellenkezett ellene Szerjoga. – A tigrisekben nincs hajtás, cigányokat pedig már kaptunk. A fiúk szombatonként valami szokatlanhoz voltak szokva. Múlt hétvégén egy majmot hoztak az állatkertből. Az jó móka volt! Ezúttal is szerettek volna szórakozni, de semmi szokatlan nem jutott eszükbe.
Egyszer csak a kereszteződésben megláttak egy kopottasan öltözött öregembert, kezében fedora. Koljan kidobott egy cigarettacsikket a kocsi ablakán, és az egyenesen a koldus kalapjába esett. Óvatosan kihúzva a csikket, az öregember körülnézett, és meglátta, hogy két fickó néz ki a dzsipből. A nagypapa elindult hazafelé, de a fiatalemberek kacsintva ráordítottak:
– „Hé, apa! Láthatlak téged?
Az öreg ránézett a fiúkra, és legszívesebben káromkodott volna, de félt a szemtelenségüktől. Nem nagy ügy, majd megverik őket.
– Nagyapa, gyere el a szombati buliba! Megetetünk, jól megfizetünk, te pedig rongyokban táncolsz előttünk! – javasolta Serjoga vidáman az öregnek, aki félve nézett körül. Az öreg megállt, de nem mert beleegyezni, hogy bolondot csináljon belőle.
– Köszönöm a meghívást! De én nem vagyok túl tehetséges, úgyhogy szó sem lehet róla – felelte a nagyapa, és gyorsan eltávolodott a fiataloktól.
A fiúk úgy döntöttek, hogy nem engedik el a hajléktalant. Túlságosan is szerették volna meglepni a társaikat a bulin.
– Semmi, szólunk Bogdásznak, majd ő megegyezik ezzel a koldussal! – mondta Koljan, az ambó őrére utalva. Bogdán már régóta hűségesen és hűségesen dolgozott nekik. Régebben elítélt volt. Senki sem fogadott el egy büntetett előéletű embert, és Koljan apja megsajnálta. Húsz éve dolgozik nekik.
Miután meghallgatta a fiatal őrnagyot, a borotvált fejű mumus bólintott, és kora reggel arra a helyre hajtott, ahol a koldus nagyapa legelt. Az autót a parkolóban hagyva az őr a nagymamához sietett, aki zsemlét és pitét árult.
– Vajon ehetőek? – kérdezte vigyorogva.
– Hogy lehetnének azok? Magam sütöttem őket, mindet frissen. Vegye el, kedvesem, kóstolja meg! – válaszolta a nagymama.
– Adj belőle mindent! Elveszem – mondta Bogdán, és egy ezres bankjegyet dobott neki. – Tartsa meg az aprót, nagymama!
Az öregasszony megdöbbent. Úgy látszik, még soha senki nem fizetett neki ilyen bőkezűen a házi süteményekért.
A hajléktalan férfi után kutatva az őr odament hozzá. A folyosóra vezető lépcsőnél állt. Az öregember lábánál ott feküdt ugyanaz a filksapka aprópénzzel.
– Nos, koldus, ismerkedjünk meg? – Ezekkel a szavakkal Bogdán megragadta az öregembert a nyakánál fogva, és úgy belerúgott a kalapba, hogy az összes aprópénz a járdára ömlött.
– Pavel Matvejevics vagyok – zihálta az öregember.
– Kinek a tető alatt lakik, Pavel Matvejevics? – Bogdán tovább kérdezgette.
– Isten alatt járok!
– Itt mindenki Isten alatt jár! Kérdezem öntől: ki alatt van a maga teteje?
A nagypapa meglátva a táskát a pitékkel és kiflikkel, lenyelte a nyálát. Nagyon éhes volt.
– A pince az én tetőm! – válaszolta a nagyapa.
– Fúj! Ne adj itt nekem Ványa! – és a szekrény alakú ember elvonszolta az öreget a legközelebbi közkertbe, hogy megtudja, kinek dolgozik ilyen gyalázatos módon. Miután leültette egy padra, Bogdán elkezdte tovább faggatni:
– Te, apám, ne beszélj velem csúnyán! Valld be, kinek dolgozol? Miért nem akarod szórakoztatni a fiaimat?
Az öreg elgondolkodott, eszébe jutottak a tegnapi majálisok.
– Nem adom el a becsületemet semmi pénzért! – Az öreg felháborodott.
Bogdán kitalálta: nem, ő nem hivatásos koldus. Csak egy hajléktalan öregember.
– Tessék, apám – mondta neki az őr, és egy zsákot tolt neki, amiben piték voltak. – Egyél!
Pavel Matvejevics mohón falta az ételt, és teli szájjal beszélni kezdett:
– Régen filológiaprofesszor voltam. A fiam rábeszélt, hogy hagyjam rá a lakást, aztán kidobtak engem és a menyemet. Pincében élek…
Nagyapám szomorú történetét hallva a borotvált fejű ambó elkomorult.
– Apám, tudod, velem kellene jönnöd. A fiúk ma szabadságot tartanak. Szerintem emlékezni fognak a történetedre! – ajánlotta fel a koldusnak.
Bogdán akkor tért vissza, amikor már javában tartott a mulatság. Szerjoga kinézett az ablakon, és oldalba bökte a társát:
– Koljan, nézd csak, elhozta! Most aztán jól fogunk szórakozni!
A cimborák még a tornácra is kiszaladtak a hajléktalan vendég elé.
– No, nagyapa, táncolsz nekünk? – Kolyán felkacagott.
Bogdán azonban a jelenlévők meglepett tekintete alatt eltolta az őrnagyot, és a mikrofonhoz vezette az öreget.
– Kedves vendégeink, azt hiszem, mindannyian kíváncsiak lesznek erre a nagypapára! – mondta a mumus őr, és átadta a mikrofont az öregnek.
– Nem kívánok önöknek prédikálni – kezdte az öreg csavargó. – Csak hallgassanak meg egy példabeszédet. Egyszer egy fiatalember elment egy ősz hajú, bölcs ember mellett, és megkérdezte: „Öregem, nekem nincs munkám. A feleségem is munkanélküli, a gyerekeim is tétlenek. Hogyan éljek tovább?”. Az öregember figyelmesen ránézett, és így válaszolt: „Írj egy táblát a következő szavakkal: »minden elmúlik, ez is elmúlik«, akaszd ki ezt a táblát a ház bejáratára”. A fiú így tett. Amikor a fiatalembernek minden jobbra fordult, a feleségével együtt munkát találtak, a gyerekek pedig abbahagyták a semmittevést, ismét elment a bölcs nagyapa mellett, és vigyorogva megkérdezte: „öregem, most már minden rendben van velem, mit tanácsolsz még? Valószínűleg semmit?”. A nagyapa elgondolkodva mondta: „ne vedd le megint azt a táblát!”.
Van tanulsága ennek a példabeszédnek: ne ragadtasd el magad, még akkor sem, ha jól mennek a dolgok az életedben. Mert minden elmúlik, és ez is elmúlik!
A koldusember befejezte a történetét, és átadta a mikrofont a nagy embernek. Az sokáig állt zavartan, és síri csend lett a teremben a vendégek között. Nemsokára Bogdán és az öregember együtt távoztak a házból.
Később egy ambuláns férfi segített a csavargónak, hogy részesedést vegyen a fia lakásában, és az öregembert többé nem gyötörte a pincében alvás. Bogdán maga is felmondott, és soha többé nem dolgozott hűséges kutyaként a gazdagoknak. Pavel Matvejevics régi kapcsolatai révén segített Bogdánnak munkát találni, és a város egyik elit cégénél biztonsági őrként helyezkedett el. Igen, az életben minden elmúlik, és ez is elmúlik! – Bogdán ezt most sem felejtette el.
