Bementem az egyszobás agglegénylakásomba. Még jó, hogy a lakást még a házassága előtt vette, és az első és a második házassága után nem született gyerek.
Elpihent a kanapén.
Aztán egy dallam szólt a telefonban. Mosolyogva nézte a feliratot:
– Szia, anya! Hogy van az egészséged?
– Jól vagyok. Fiam, mikor jössz? Március nyolcadikán jöttem, aztán rögtön el is mentem, és most július van. Szeretnék segíteni apámnak a házimunkában.
– Majd én megyek.
– A kocsi az ablakod alatt van, szállj be és gyere azonnal!
– Ma este nem tudok. A barátaimmal ünnepeltünk egy kicsit. Péntek van. Nem fogok vezetni.
– Sokat ünnepeltél a rendőrségen.
– Mi is csak emberek vagyunk, mint mindenki más.
– Fiam, mi a helyzet a másikkal? Soha nem jöttünk újra össze.
– És nem is fogunk újra összejönni. Anya, már egy éve volt.
– Gleb, kétszer voltál házas, mindkettő elhagyott. Apának és nekem soha nem lesznek unokáink.
– Jól van, anya, holnap reggel jövök, és megbeszéljük.
Persze, Boldinov őrnagy jöhetett volna ma is. Ki fogja megállítani? De nehéz volt a nap, fáradt voltam, csak feküdni akartam a kanapén és pihenni.
Lefeküdtem, és észre sem vettem, hogy elaludtam.
***
Egy újabb telefonhívásra ébredtem. Ránéztem a kijelzőre és nagyot sóhajtottam:
– Hallgatom.
– Gyere ki! Verekedés van a lakásban. Megadom a címet, a helyszínelő már úton van.
– Egy konyhai bokszoló?
– Inkább fordítva. Egy nő hívta a mentőket, azt mondta, megütötte a férjét. Ők hívtak minket. Küldtem érted egy kocsit. Ma este ünnepeltek.
***
Gleb megérkezett a helyszínre. Csak egy családi balhé volt, nem nagy ügy. A férjet persze jól elverték.
A formaságok után hazasétált. Már elmúlt éjfél. Úgy döntöttem, hogy lefekvés előtt sétálok egyet.
Közeledtem a házhoz. A fák árnyékában láttam, hogy három fickó körülvesz egy lányt. A lány ijedt tekintetéből és abból, hogy elmúlt éjfél, egyértelmű volt, hogy közbe kell avatkoznom.
– Gyerünk, oszoljatok!
A biztonság kedvéért körbecsaptam. Atletikus alakját látva a fiúk rájöttek, hogy jobb, ha szétszélednek.
Rájuk nézett, és szigorú hangon szólt a lányhoz:
– Mi a neved?
– Kátya.
– Miért vagy kint éjszaka? Menjetek haza!
– Nem akarok hazamenni!
– Mi ez a hír?
– Apa megkapta a fizetését, egész hétvégén iszogatni fog anyával. És a barátjuk meglátogatott, és van egy egyszobás lakásunk.
– Szóval az egész éjszakát kint töltitek?
– Nem is tudom.
– Hol laksz? – Gleb vallatni kezdett.
– A „Mir” mozi közelében.
– Az messze van. Hogy kerültél ide?
– A barátnőmnél akartam tölteni az éjszakát, de ő nem volt otthon – nézett rá a lány, és a szemében felcsillant a remény, hogy ez a bácsi nem hagyja egyedül az utcán éjszaka.
– Mielőtt idejöttél, telefonálnod kellett volna.
– Nincs pénzem a telefonban.
„Mit csináljak vele? Küldjem el egy hajléktalanok számára fenntartott szociális szállóba, ami inkább kollégium? Normális lánynak tűnik. Menjek és szembesítsem a szüleit? Hajnali egykor?”
– Menjünk hozzám! – mondta határozottan. – Ne aggódj, nem fogok hozzáérni! Holnap majd megoldjuk a dolgot. A nevem Gleb.
– Az én nevem Katya!
A lány bólintott, és követte a férfit.
***
A háza a közelben volt, és körülbelül tíz perc múlva beléptek a lakásba. Csak ekkor jutott eszébe egy kellemetlen gondolat:
„Mi van, ha valaki rájön, hogy tegnap este nálam járt? Jobb, ha hazaviszem. Most már nem rúghatja ki.”
Megrázta a fejét, és sóhajtva megkérdezte:
– Hány éves vagy?
– Tizenhét.
– Megiszunk egy teát és lefekszünk – mondta határozottan a mester.
A lány pedig valahogy végigpásztázta a szobát és a fogast, és boldogan elmosolyodott.
„Jaj, te – mondta a háziúr. – Úgy látszik, megbizonyosodott róla, hogy nem vagyok házas.
Kiment a konyhába, bekapcsolta a vízforralót, és a hűtőszekrényhez ment, megnézte, milyen alkalmas dolgok vannak ott. Egy lány lépett oda hozzá:
– Gleb, hadd főzzek vacsorát!
– Nincs sok minden a hűtőben.
– Én a semmiből szoktam főzni.
– Hát akkor főzzél!
A tulaj még azon is elgondolkodott, hogy mit fog főzni.
***
Fél óra múlva már teát ittak édes pirítóssal, ami nagyon ehetőnek bizonyult, és olyan gyorsan eltűnt.
– Gleb, ízlett a pirítós? – Kérdezte a fiatal szakácsnő némi remegéssel a hangjában.
– Nekem nagyon ízlett!
– Holnap reggel készítek neked még.
– Ez az! Menjetek aludni! A hálószoba a tiéd.
– Majd én kitakarítom a konyhát.
Hamarosan a lány megjelent a szobában, ahol a tulajdonos éppen tévét nézett, vagy úgy tett, mintha tévét nézne.
– Gleb, elmosogathatok? – Úgy tűnt, hogy a lány minden percben kész volt kimondani ezt a nevet.
– Mosogass el!
– Köszönöm szépen!
– Igen, Katya – mentem a szekrényhez. – Nézd, van ott néhány női ruha.
– Te házas vagy?
– Az előző feleségemtől maradtak. Nem tudtam kidobni őket.
***
Gleb szobái átjárhatóak voltak, és fél óra múlva Katya megjelent a szobájában abban a köntösben, amiben az előző felesége szokott megjelenni. Megállt, láthatóan valamilyen döntésre várva. Gleb ujjával a másik szoba felé mutatott és parancsolt:
– Menjetek az ágyba!
A zuhany alatt leöblítette magát. Lefeküdt a kanapéra, és egy kicsit megfordulva elaludt.
***
Reggel a konyhából érkező csilingelő zajra ébredt. Eszébe jutott a tegnap este és az éjszaka eleje, és önkéntelenül elmosolyodott.
Megmosta az arcát, és bement a konyhába. Azonnal pirítós és kávé jelent meg az asztalon, a lány arcán pedig odaadó mosoly:
– Gleb, ülj le enni!
– Köszönöm szépen! – Én elismerően mosolyogtam viszonzásul. – Ülj le te is!
Amikor a lány leült, elkezdte véglegesíteni a mai napra vonatkozó tervet.
– Most megyek a szüleimhez, útközben hazaviszlek, és beszélek a szüleiddel.
– Nem fogják megérteni – ráncolta a homlokát a lány, nem akart hazamenni.
– Ha nem értik meg, akkor majd a nehezebbik úton.
***
Gleb a kocsijához lépett, kinyitotta a jobb első ajtót, és szigorúan szólt:
– „Szállj be!
De a lány számára ezek a szavak varázslatos zenének tűntek.
Egész úton elragadtatással nézett a társára. Egészen addig, amíg haza nem értek. Amikor az autó megállt a bejárat előtt, Katya hangulata azonnal elromlott.
Amikor a lakás ajtajához értek, a lány valahogy bűntudatosan szólalt meg:
– „Valószínűleg apa egyik barátja. Mindig az öklét lóbálja.
– Nyissák ki!
Beléptünk a koszos lakásba, de a kosz nem áporodott, hanem friss volt. A tulajdonosok bizonyára időnként takarítottak.
A háziasszony kijött a konyhából, meglepetten nézett a lányára és a mellette álló férfira, majd félve bólintott:
– Jó napot!
Éppen akkor jött ki a szobából két mélyen másnapos férfi.
– Kik vagytok ti? – Az elöl álló önelégülten mondta.
– Kátya, az apád, ki? – Gleb kérdezte a lányt.
– A második.
Élesen megragadta az elsőt a nyakánál fogva, és kissé megemelte:
– Még találkozunk itt, ne vedd sértésnek!
És a férfi kirepült az ajtón. A lány elvette a cipőjét, és a tulajdonos után dobta.
Gleb elővette a személyi igazolványát, és bemutatkozott:
– Boldinov őrnagy, rendőrség!
Megvárta, amíg észhez térnek, és megkérdezte:
– Miért bánik így a lányával?
– Igen… mi… a fizetésünket átutalták……
– Még egyszer kiderítem, hogy bántották Katját – miután rájött, hogy elég jól megfélemlítette őket, barátságosan hozzátette. – Remélem, ez soha nem történik meg. Jól érted, amit mondok?
– Igen – mondták egyszerre a szülők, és bólintottak.
– Viszontlátásra! Katya – mosolygott Gleb a lányra, és távozott.
***
Egész nap segített apjának a házimunkában.
Az anyja egész este azt hajtogatta neki, hogy milyen szerencsétlen, hogy két felesége is elhagyta, hogy hamarosan ő és az apja is nyugdíjba vonulnak, és még mindig nincsenek unokái.
Miután végighallgatta anyja kioktatását, lefeküdt aludni. Hiába a falusi béke és a fáradtság, nem tudott azonnal elaludni. Eszébe jutott az első és a második feleségével való élete.
Az elsővel huszonöt éves korában jöttek össze, az meg csak tizennyolc volt, az intézetben tanult. Szegényesen éltek. Szemrehányásokat kezdtek tenni neki, ami egyre jobban bosszantotta. Hamarosan elváltak. A feleség talált valami gazdag öregembert, és elment vele. Vagy inkább először a nő találta meg, aztán elváltak.
Másodszor is megnősült, szintén egy fiatal nővel. Valamiért, bár mogorva volt, a lány romantikus férfinak tartotta. Talán sportos alakja és vakmerő bátorsága miatt. Hamarosan ennek a feleségnek a szeméről is lehullott a romantikus fátyol. Ismét elkezdett szemrehányást tenni, hogy nincs elég pénz, hogy kevés figyelmet fordít a feleségére. Gyermeke lesz, és ez a feleség nem sietett.
Aztán a leghihetetlenebb dolog történt. Gleb rajtakapta a feleségét a szeretőjével, mindkettőt megkapta. A feleségével egy hónappal később elvált. A vágy, hogy harmadszor is megházasodjon, nem volt.
Így elaludt, és álmodott Katya-ról, aki a konyháját irányítja, olyan fiatal és gyönyörű.
***
A hétvége véget ért. Egy új munkahét kezdődött. Hétfőn mindig több munka van, a vasárnapi munkát le kell adni.
Későn ért haza, kiszállt a kocsiból, a bejáratához ment, és… meglátta Katyát, amint egy táskával a kezében feléje siet:
– Szia, Gleb!
– Katya, mi a baj? – De amikor ránézett a lány ragyogó arcára, mindent megértett.
– Csak látni akartalak – szöszmötölt, mintha attól félt volna, hogy megállítják és hazaküldik. – Hadd főzzek neked valamit vacsorára!
– Gyere csak be! – Kinyitottam a bejárati ajtót.
Némán értek a lakásához. Amikor látta, hogy a lány arca zavarba jött, elmosolyodott:
– Menj, főzz, ha már megígérted!
– Most! – A lány arca ismét vidám lett, és berohant a konyhába.
Maga a gazda pedig a fürdőszoba felé vette az irányt:
„Mióta vár rám. Egy normális ember műszakja négykor ér véget, mondjuk ötkor. Tehát több mint két órát várt. Egyszerűbben kell majd elmagyaráznom neki.”
Kezet mostam, és bementem a konyhába, leültem egy székre, és feltettem az első kérdést, ami eszembe jutott:
– Kátya, a szüleid feldúltak?
– Nem, tegnap majdnem nem ittak, ma meg dolgozni mentek, és apa barátja egyáltalán nem jön el – és hirtelen megkérdezte. – Találtam darált húst a hűtődben. Szereted a flottatésztát?
– Hát nem is tudom. Többször próbáltam már főzni, de nem sikerült jól… Én vagdalt húsból csinálok vagdaltat.
– Hamarosan nagyon finomakat készítek neked.
Elővett néhány fűszert a táskájából. Kések és kanalak villantak. Gleb valamiért nem akart komoly dolgokról beszélgetni, én csak ülni akartam, és nézni ezt a lányt.
– Hol tanulsz?
– Egy szakácsképző főiskolán, már a második évben. Mindig is szerettem főzni. Anyu mindig elfoglalt volt. Tizennégy éves korom óta főzök nekik. Nézd, milyen jó lesz.
***
Nem telt el egy óra, és máris ott ültek és ették a piskótatésztát. Gleb két pofával ette, semmihez sem volt fogható, amit főzött.
Megvacsoráztak, a lány kitakarította a konyhát, ő pedig nem mert komolyabb beszélgetésbe kezdeni:
– Kátya, már harmincöt éves vagyok, felnőtt bácsi, kétszer voltam házas, de a feleségeim elhagytak.
– Tehát nem szerettek téged.
– Talán nem is ez a lényeg. Látod, nem vagyok alkalmas a normális családi életre. Nem tudok főzni, nem tudok rendet tartani a házban.
– És akkor mi van? Majd én…, – tágra nyílt ijedt szemekkel megdermedtem, amikor rájöttem, hogy olyasmit mondtam, amit nem kellett volna.
– Kátya, mikor leszel tizennyolc éves?
– Nyolc hónap múlva, március huszonkettedikén, a tavaszi napéjegyenlőség napján.
– Találkozol majd egy normális sráccal, és minden rendben lesz.
– Nem akarok senkit, csak téged! – kiáltotta a lány, hirtelen átváltva a „te”-re. – Mindig is szeretni foglak!
– Kátya, most hazaviszlek! És amíg nem töltöd be a tizennyolcat, nem fogjuk látni egymást. Ha találsz egy normális srácot, örülni fogok neked. Szedd össze a cuccaidat!
***
Gleb ma korábban ért haza a munkából. Holnap hétvége lesz, vagy talán csak március vége. Az időjárás még nem volt tavaszias, de tavaszinak éreztem.
Volt egy másik ok is. Mostanában egyre gyakrabban jutott eszébe a lány, akivel tavaly nyáron találkozott. És most a kanapén ülve rá gondolt:
„Katya úgy tűnik, jól van. Legyen boldog” – hunyta le a szemét, és a lány képe újra megjelent. – Talán a sors küldte őt hozzám, és én elszalasztottam az esélyt, hogy boldog legyek, és boldoggá tegyem őt”.
Félénk kopogás hallatszott az ajtón.
Berohantam az előszobába, kinyitottam az ajtót, és önkéntelenül, a szívem mélyéről egy sikoly tört elő:
– Katya, gyere be!
– Gleb! – lépte át a küszöböt, csillogó szemmel. – Ma töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. Ugye nem fogsz kirúgni?
– Nem engedlek el! – És gyengéden átölelte a lányt.
Ada Gai.
