-Kifelé, mondtam, te vipera! Te rágalmaztad meg Jurkát, miattad vitték el bilincsben. Te fosztottad meg a saját anyádat a magánéletétől. Nem láthatlak többé – kiabálta Jurkának részeg anyja az ivócimborák helyeslő pillantásai alatt.
-Hová megyek – zokogott kétségbeesetten a lány – Anya, észhez térnél végre? -És ez a te bajod, hogy hová. És mit hagytál ki? Jurka, ő mindig hoz a házba egy-egy plusz darabot. És most…
Tíz évvel az apja halála után Julka anyja lassan, de biztosan kezdett berúgni. Először a barátnőivel járt szórakozni, jókedvűen, olcsó bor és erős cigaretta illatával tért haza.
– „Miért nézel így rám? – próbálta igazolni magát hatéves kislánya előtt, – Mit gondolsz egyedül? Hogy fogom ezt az egészet átvészelni? Hogyan? Ha egyedül lennék, de veled….Eh …
Aztán elkezdték látogatni a barátai, és velük együtt a barátaik is. Először egy mostohaapa, aztán egy másik, majd ez – Jurka.
Ez itt egy kicsit kezes lett. Legyen hálás, hogy Julka meg tudta védeni magát, ő nem kislány. És nem szólt róla a rendőrségnek. Elvitték lopásért. Yulka később visszavonta a vallomását, mert tényleg nem volt mit lopniuk. De szigorúan megmondta neki, hogy ne jöjjön többet a lakásukba.
És most az anyja nem tud neki megbocsátani.
Az asszony felállt az asztaltól, megtántorodott, odament a lányához, és legyintett. De ezúttal a lánynak sikerült elkapnia a kezét.
Gyűlöllek – kiabálta Yulka, ellökte magától az anyját, felöltözött és kirohant a házból. Keserű könnyek folytak végig az arcán.
Estig bolyongott a városban, nem volt hova mennie. Nem akart anyja unokatestvéréhez, Vala nénihez menni. Neki magának hét volt, Vaszja bácsi pedig egy részeges, mindig pénzszűkében volt.
Apám nagybátyja jól élt, egy nagy házban, a városon kívül. De még engem sem engedett be, ő egy nagykutya. Az unokaöccse családjával már nem érintkezett, amint elment. Szerző Szeretettel
Julka nem ismert más rokonokat a környéken. Egyetlen hűséges barátnője volt, Mása, akit megkért, hogy maradjon vele.
-Vanak rokonaid Moszkvában, ugye, Julka? – Mása előállt egy ötlettel.
-Egyáltalán nem ismerem őket, nagyon fiatal voltam, amikor utoljára jártak nálunk…..
-Megvan a címük?
-Igen… ha nem változott. Mi értelme lenne? Szükségük van rám.
-Julia, van egy kis félretett pénzem – ajánlotta fel Mása -, ami elég egy jegyre Moszkváig és vissza, vészhelyzet esetére.
-Nem, nem fogadom el – ellenkezett a lány -, ez az álmodért van.
-Ha munkát kapsz Moszkvában, és meglátogatlak, akkor az álmom valóra válik – Mása előhúzott az íróasztala fiókjából egy dugipénzt.
Julka tehát Moszkvában találta magát. Amikor becsöngetett egy ismeretlen lakás ajtaján, egy kellemes, csinos nő nyitott be.
– Ön Alekszandra Valerjevna – kérdezte a lány.
-Így vagyok, és maga kicsoda? – lepődött meg a nő.
-És én a rokonod vagyok … a tizedik kisele – mosolygott szomorúan Julka.
Szponzorált tartalom
Herbeauty
Így néz ki a legszebb arab felesége: kapaszkodj a székedbe!
Olvass tovább
-Hát gyere be… Majd kitaláljuk……
Szása néniről kiderült, hogy nagyon kedves nő. Rokkant férjével egy régi kétszobás lakásban élt. Látszott rajta, hogy szegény.
-Petya bácsi nem dolgozik, rokkantnyugdíjat kap, de az kevés – mondta Julikának, mintha igazolná magát -, én magam reggel és este söpröm az udvart, napközben pedig egy kis műhelyben varrok köntösöket. Hát, ha itt maradsz, szívesen látlak.
-Igazán hálás leszek neked – örült Julka -, segítek neked, megyek dolgozni.
-Túl fiatal vagy még a munkához. Tanulnod kellene – ellenkezett Szása néni.
De nem volt mit tenni, valahogy túl kellett élniük. Így hát Julka a rokona helyett elkezdte seperni az udvart. A bejáratnál összegyűjtötte a szemetet, és a kukába dobta, a lány kezdte észrevenni, hogy az emberek néha elképesztő dolgokat dobnak ki. Ezek kissé kopott ruhák és márkás cipők voltak. Szovjet edények, figurák és más aranyos dolgok. Nem gondolkodott sokáig, Yulka elkezdte összegyűjteni és a hátsó szobába rakta a gondnoknak.
Egy nap pedig hazahozta a rongyokat, kimosta őket, és engedélyt kért a nagynénjétől, hogy a varrógépéhez ülhessen. Összevagdosta őket, és újakat varrt: álarcosruhát, táskát, terítőt és gyönyörű retró függönyöket.
Szabadnapján elment egy takarékossági boltba, és átadta az edényeket és a szuveníreket. A bevételből pedig vett egy helyet a piacon, és kirakta, amit saját kezűleg varrt. Egész nap senki nem vett el tőle semmit, csak csodálták, fogdosták, tapogatták, csodálták, de elmentek mellette, pedig az ára igencsak demokratikus volt. Aztán zárás előtt fél órával odajött hozzá egy asszony, és elvett mindent nagyban. A névjegykártyáját is odaadta, felajánlva a lánynak az együttműködést.
Boldog Julka bement a boltba, vett élelmiszert és édességet. Megterített, és a maradék pénzt Szása néni elé tette.
-Mindig arról álmodtam, hogy az első, önálló fizetésemet a szüleimnek adom. Most már ti vagytok a szüleim, Szása néni, Petya bácsi, rendelkezzetek a pénzzel, ahogy jónak látjátok.
Petya bácsi elkezdte visszautasítani, Szása néni sírva fakadt. Így kezdtek élni, Julka a szeméttelepről gyűjtött dolgokat, egy részét eladta, más részét megvarrta. A bevételt a rokonainak adta, ők pedig a taníttatására spóroltak.
De Julka maga kereste a pénzt. Teljesen megfeledkezett arról a nőről, aki az első vásárlását intézte. De az a nő újra megjelent, és meghívta Yulkát, hogy varrjon dolgokat a boltja számára. A lánynak most már nem kellett a piacon állnia, megrendelésre varrt, és jó pénzt keresett. Elment tanulni, hogy divattervező legyen. És néhány év múlva már saját varrodája és boltja volt.
És egy fiatalember is, aki felajánlotta neki a kezét és a szívét.
Menjünk el az édesanyádhoz, szeretném megismerni – erősködött a leendő férje.
-Nem vagyok benne biztos – mondta tétován Julka.
De egy nap mégis elmentek. Kint meleg volt, anyu lakásának ajtaja résnyire nyitva állt, és már a bejáratnál érezni lehetett a bűzt, ami belőle áradt. Az anyja egy koszos ágyon aludt, mellette egy rakás üres üveggel.
-Kinyitotta a szemét, és motyogott valamit.
Kinyitotta a szemét, és válaszul motyogott valami hallhatatlant.
Yulka hívott egy narkológust, aki cseppentőre kötötte az asszonyt. A vőlegényével kigyomlálták az összes szemetet a lakásból, Julka letörölte a régi, törött bútorokat, feltakarította a padlót, és csirkés tésztát főzött.
-Mit keresel te itt? – Végül az anyja szólalt meg.
-Anya, jól vagyok. Férjhez megyek. És szeretnék segíteni neked.
-Adj egy italt – kérte.
Bármennyire is igyekezett Yulka, nem tudta megmenteni az anyját. Nem akarta, hogy kezeljék, ellenállt, szidta a lányát, amiért beleavatkozik az életébe. És hamarosan el is tűnt.
És amikor Yulka gyermekei megszülettek, a nagyszüleiket Szveta néninek és Petya bácsinak nevezték el, akiknek soha nem voltak saját gyermekeik és unokáik.
Meleg nyári nap volt, Yulka ott állt apja és anyja sírja fölött, és egy csokor fehér rózsát helyezett a sírhalmokra.
-Megbocsátottál az édesanyádnak? – kérdezte barátnője, Mása, – Szó szerint a szemétdombra dobott téged.
Mása is Moszkvában élt már, és Julija Andrejevna cégében dolgozott.
-Én még hálás is vagyok neki ezért – felelte Julija – Nem tudom, hogyan alakult volna az életem, ha akkor otthon maradok…..
