Egy férj és egy feleség áll a küszöbön.
A nő pufók, aranyos gödröcskékkel az arcán, nagyon otthonos. Úgy nézett ki, mint egy meleg kalács, amit épp most húztak ki a sütőből.
Alikát az orosz mesékből ismert Bolond Ivánuskára emlékeztette. Az arcán a jóság kifejezése, világi ravaszsággal fűszerezve. A neve kiszámíthatóan Ványa. Gyönyörű családjuk van, két fiú és egy macska. A férje mindig is lányt akart, de megőrül a fiaiért. A ház világos, tiszta, vidám. Mindig finom illata van: Taya cukrászként dolgozik, és szereti kiélni a kulináris képességeit, és otthon. Vanya támogatja a családot, valami irodai munkát végez, Alika nem egészen érthető. Hétvégén mindannyian együtt mennek a parkba, hogy együtt lovagoljanak a hullámvasutakon. Átlagos család, egy kicsit boldogabb az átlagosnál. Mi hozza őket a boszorkányhoz?
– Fogalmad sincs, mi történt! Fogalmad sincs – ismételgeti Taisia, és a levegőben hadonászik a kezével. – Mint a horrorfilmekben!
Alika hetente körülbelül tizenöt tanácsadást tart. A legutóbbi kliensét a halott nővére szelleme terrorizálta. Az azelőtti pedig egy átkot távolított el. A nőnek fogalma sincs róla! – Az én Vanecskámat – halkította le babonásan a hangját az asszony – megszállta egy démon!
– Aha – erősítette meg Ivan szinte vidáman. Alika szakszerű pillantást vetett a férfira. Őszintén szólva egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha egy túlvilági lény áldozata lenne. A szeme tiszta volt, ragyogó, az aurája töretlen. A felső csakrái kissé gyengék voltak, de semmi kritikus egy normális emberhez képest. Nos, a fickó nem rendelkezik intuícióval és kreatív képességekkel. A negatívból – csak a saját érzelmei, ideges, fél valamitől. Alika még egy pillantást vetett Taisiára. Türelmetlenül vonaglott a székében, várva a boszorkány ítéletét. Csalódást okoz neki? Valami arra késztette Alikát, hogy lassítson az „igazmondáson”.
– Mi a megszállottság kifejezése? – Kérdezte óvatosan.
***
Iván az újév tiszteletére rendezett céges partin volt. A szokásos volt – ivás, nevetés, karaoke éneklés. Nem igazán szereti az ilyesmit, ahogy Iván szégyenlősen bevallotta, ő családos ember.
És akkor Ványa meglátta őt. Lénát, a főnök helyettesét. Valójában Elena Gennagyijevnának hívták, de a céges buli után Ványa nem tudta volna így hívni. A karácsonyfánál gyűrődött dacos piros ruhában, elegáns frizurával és drága sminkkel. Kinek a kedvéért csinálta? Úgyis egyedül lenne egész este. „A vőlegénye elhagyta – emlékezett Ványa egy pletykára, amely a cég folyosóin lebegett.
Lenocska olyan magányosnak, boldogtalannak tűnt Ivánnak! – Szegény lány – gondolta Ványa, és zavarba jött, mert lovagi lángot érzett a mellkasában. Csak egy kicsit támogatni akarta Elenát. Egy kicsit enyhíteni a bánatán… – Egy ilyen vörös ruha segélykiáltás. Felkérjem a lányt egy lassú táncra?”
Megtette. Ami ezután történt, arra homályosan emlékezett. Mintha kikapcsolták volna a tudatát, és egyáltalán nem is Ványa volt az, hanem valaki más. Ez a másik gyengéden átölelte Léna derekát, és mindenféle szavakat suttogott a fülébe. Megigazította a hajából kibomlott, rakoncátlan fürtöket, és megcsókolta a meztelen vállát. Valaki más, nem Ványa, elszökött Lénával a céges buliból.
Aztán az a szemétláda beleegyezett, hogy a lánnyal marad „teázni”, és vidáman közölte a feleségével, hogy későn jön vissza, mert a részeges barátját, Szergejt kíséri el.
Közben a titkárnő, Katya feladta Ványát, és bizonyítékot mutatott be Taisziának: fotókat a szerencsétlen céges partiról. A nő gondoskodott arról, hogy az egész szerelmi történetet lefilmezze.
– Nézd meg, mit tett a férjed! A titok mindig kiderül! – Érdektelenül írta Katalin. Már rég elmúlt negyven, a herceg fehér lovon még mindig nem figyelt. A titkár és álcázott irigységet jogos harag, és a cselekedete nem határozta meg másként, mint „női szolidaritás”.
Amikor Iván visszatért, már elmúlt éjfél. Semmi gyanús, a céges partik egyes cégeknél még később érnek véget. A furcsaság szinte azonnal kezdődött: a macska nem jött ki elé.
„Alszik, gondolom, a macska! Teljesen ellustult!” – gondolta Ványa. Aztán észrevette, hogy Tai sincs ott. Arra gondolt, hogy talán elment a boltba. De ilyen későn? Csak akkor kezdett aggódni, amikor a fiai nem voltak az ágyukban. Az ital miatt rögtön lefeküdt, egy banális bölcsességgel a száján: a reggel bölcsebb, mint az este, majd ott elrendezem. Reggel a felesége és a gyerekei nem jelentek meg. Délután sem. Ványa elkezdte hívogatni a barátait. Alla és Xana meglepődtek a híváson.
– Otthon van, hol máshol lehetne? Ványa, te most részeg vagy, vagy mi van? Aludd ki magad, a feleséged biztos a másik szobában van. Vagy kint van a gyerekekkel!
Iván persze nem merte bevallani a „bűnét”. Nadja, a felesége harmadik és legközelebbi barátnője gúnyt űzött Ivánból. Csodálkozott, hogy a föld hogyan bírja el az ilyen bunkókat és árulókat.
Ványa káromkodott Nadiára, megkönnyebbült a lelke. Elsietett a felesége munkájához, a cukrászdába. Síró, tarajos és nagyon boldogtalannak találta Taja-t. Hidegséggel teli tekintettel nézett a férjére. Azt kérdezte:
– Mit fogsz rendelni?
Taya még soha nem beszélt vele ilyen szörnyen hivatalos hangnemben! Ványa annyira rosszul érezte magát, hogy legszívesebben farkast kiáltott volna. Csak a tucatnyi kíváncsi látogató tartotta vissza attól, hogy sírva térdre boruljon a felesége előtt.
– Én szeretlek téged! Mondd, mit tehetnék, hogy visszajöjj? – nyögte Iván.
– Semmit – vágott közbe Taisia, miközben a könnyektől és az alváshiánytól vöröslő szemekkel nézett Ványára. – Aki egyszer elárulta, az kétszer is elárulja!
– De hát nekünk gyerekeink vannak! Hogy nőhetnek fel a fiúk apa nélkül? – Ványa tudta, hogy a gyerekek mennyit jelentenek Taisziának, ezért úgy döntött, hogy a fájó pontra csap. A manipuláció nem volt túl eredeti.
– Jobb, ha egyáltalán apa nélkül nőnek fel, mintha állandóan egy áruló apukát látnának maguk körül – maradt a nő kérlelhetetlen.
– Hát, Taecska, nem tudtam, hogy mit csinálok. Olyan volt, mintha… elment volna az eszem!
– Egy démon? – Taisia hirtelen boldog volt. Vallásos lány volt, gyerekkorában gyakran járt templomba a nagyanyjával, és nem kérdőjelezte meg az ördögök létezését. A nagymamája mondta neki: ilyeneket tudnak csinálni! Képesek ilyen dolgokra! – Akkor miért nem mondta ezt eleve? Ha így van, akkor boszorkányhoz kellene menned!
***
És itt is vannak. Ülnek Alikával szemben, kézen fogva. Taisia borzongva és gyermeki csodavárással néz rá. Mintha azt várná, hogy Alika bűvészmozdulattal előhúzza a varázspálcáját, meglengeti – kribble, krabble, bumm – és minden rendben lesz.
Ványa tekintetébe megkönnyebbülés (fúj, a válság elmúlt) és egy egészséges adag szkeptikus kíváncsiság vegyül. „Úgy legyen. A családom megmentése érdekében kész vagyok részt venni a „démonok kiűzése” című műsorban. Kezdjem el természetellenesen csavargatni a karomat és a lábamat, rángatózni, vagy bármi mást, amit tennem kell? Bocsánat, nem nézek gyakran horrorfilmeket – mondja együgyű, gyöngyöző szemekkel.
De ami a legfurcsább, hogy szeretik egymást. Érezhető abból, ahogy tíz év házasság után is összeér a kezük, a szemükből sugárzó csendes fényből, az emberi szem számára láthatatlan, egymásba fonódó szálakból, amelyek szívet szívvel összekötnek.
Elmondjam az igazat? Alika kétségbeesetten futtatni kezdte a valószínűség szálait. Taya elmegy, egyszerű falusi lány, de büszke. Nem fog megbocsátani. A fiúk persze vele maradnak. Itt egy nő, aki egy cukrász fizetéséből próbál eltartani két fiút. És ez meg mi? Egy harmadik gyerek, honnan? Alika figyelmesen nézte az ügyfelet. Ott, a szíve alatt egy újabb kis élet érlelődött. Egy régóta várt kislány.
A nő vallási okokból nem merte volna megtenni az abortuszt. Három gyereket eltartani egy cukrászdában szerény fizetésből nem lesz képes. Ott kell hagynia kedvenc munkahelyét, és elmenni oda, ahol jobban fizetnek. Alika nem látta pontosan az új munkáját, de valami nehéz, monoton, kimerítő volt. Negyvenéves korára a ragyogó asszonyból örökké elégedetlen, fáradt néni lesz. Aki mindenkit gyűlöl maga körül, különösen az áruló férfiakat.
Itt Ivánnal játszik együtt. Néhány hónapig kitart. Legfeljebb évekig. Aztán újra megteszi. Csak másodszorra a „démon” kifogás nem működik. Taya bölcsebb lesz, elkezdi nézni a férjét, nem is olyan bolond, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Ivan nem fog új családot alapítani, szereti a feleségét, elkezd inni, ő egy gyenge ember, kezdettől fogva hajlamos az alkoholizmusra. Most már csak azért nem iszik, mert Ivánt a családja „tartja”, nem akarja, hogy a fiai a sörözőkben keressék az apjukat, mint egykor ő. Vankát kirúgják a munkahelyéről lógás miatt, és lassan a mélybe süllyed.
– Mikor kezdi el a démon kiűzését? – Kérdezi az ügyfél gyermeki kíváncsisággal.
– Taya, veszélyes jelen lenni az ilyen rituálékon. – Különösen a terhes nőknek – teszi hozzá magában Alika. – Menj el egy kávézóba. Vegyél magadnak valamit, lazíts – mosolyog bájosan a boszorkány, és kiküldi az ajtón az ügyfelet.
– Na, akkor kezdjünk neki! – mondta, és élvezettel dörzsölte össze a kezét. – Az ördögfióka, mondod, összezavart téged? – a boszorkány szemében akarata ellenére ravasz fények táncoltak.
– Aha – ismerte be az ügyfél -, később álmomban jött el hozzám. Hatalmas, szarvakkal és patákkal!
Ahogy Alika már az elején diagnosztizálta, Vanyuska képzelőereje nem volt túl jó.
– Soha nem történt meg! Én egy csendes, családos ember vagyok. Hát, te magad is láttad!
– Hát persze. Egy szarvas démon – bólintott Alika. – És 2015-ben, egy üzleti úton, hogy egy fiatal szobalánnyal szórakozz, ugyanaz a démon hajtott téged, vagy egy másik? És 2018-ban a gonosz szellem ismét egy szanatóriumban szőtt nyaralási románcot?
Iván rettentően elsápadt. Felugrott a székéről:
– Honnan tudtad te ezt! Hiszen akkoriban nem voltak fényképek vagy más bizonyítékok! Te egy boszorkány vagy!
Alika vidáman, szívből nevetett.
– Aha! Mit gondoltál, kivel beszélsz?
Egy darabig élvezte a férfi reakcióját. És nagyon szívből (nem véletlenül járt színjátszó osztályba az iskolában), prófétai tűzzel a szemében mondta:
– „Szóval, a következő a helyzet. Megjósolom: te ezzel a nővel sok-sok évig fogsz élni. És nem ajánlom, hogy ezeket az éveket pokollá változtassátok.
– Ahogy te mondod! – Vanecska engedelmesen bólintott. – Csak el ne mondd az én Taecskámnak! És ami a legfontosabb, kérlek, ne mondd el neki! Nem teszem meg még egyszer! – Az ügyfél nyöszörgött, mint egy kisgyerek.
– Persze, hogy nem fogod. Mert ha te, Vanyuska, még egyszer megteszed – az a démon, akit mindenért hibáztattál, megtréfál téged. Nagyon rossz – nevetett Alika a Disney-rajzfilmek gonosztevőjének nevetésével. – Te csak a feleségedet akarhatod és szeretheted, hallod? Csak próbáld meg újra becsapni őt. Majd én rájövök!
***
Amikor Taya visszatért, a férjét sápadtan találta, a boszorkányt pedig nagyon boldogan.
– Ennyi – mosolygott Alika kedvesen -, az ördögűzésnek vége. Nincs benne többé démon, elviheted!
– Köszönöm szépen – ciripelt a kliens, a boszorkány nyakába borulva -, te vagy a családi boldogságunk megmentője.
– Várj, ez még nem minden. Szükséged lesz még bizonyos… rituális cselekedetekre. A démonnak fizetségre van szüksége! Te, Iván, vegyél a feleségednek csillag alakú fülbevalót, régóta vágyik rá – Alika röviden mutatta a szükséges bolt címét -, és egy bundát.
Rápillantott a férje pénzforgalmára. Ő több mint megengedte.
– Úgy hallottam, hogy a keresztutaknál a démonoknak viszik a fizetséget – mutatta tudását Taisia. – A nagyanyám szokta mondani.
– Azok más démonok voltak, kedvesem. Teljesen mások – mondta Alika sejtelmesen, jelentőségteljesen mosolyogva Ivánra.
Az ügyfél nem vitatkozott.
Néhány évvel később találkozott velük. Jól előrehaladt a karrierjében, komolyabb, reprezentatívabb lett. Főnökig nem jutott el, a karaktere nem engedte túl puhán, de többször is előléptették („Felszabadult energiát irányított a jó irányba” – vigyorgott magában Alika). Taisia maradt ugyanaz a virágzó, férjébe szerelmes, ragyogó.
Két vidám, teljesen egyforma fiúcska látható örömmel vezette a babakocsit, amelyben Őfelsége a Baba ült.
Démonok már nem zavarták őket.
Soha többé.
Az ördögűző ülés sikeres volt……
