Nastya hétfőn nem jött be dolgozni. Azt mondta, hogy vagy influenzás, vagy megfázott. Megesik. Nastya kedden sem jött be. Szerdán pedig a férje, Ványa hívta, és megkérdezte, hogy Násztya járt-e az irodában.
Kiderült, hogy vasárnap óta nem látta a feleségét. Nem veszi fel a telefont, a barátainál nincs, a férfi még nem jelentette fel a rendőrségen, de már készül is rá.
Miután beszélt Ványával, a főnök elgondolkodva nézett a titkárnőjére, Ksjusára.
– Sötét történet derül ki. Senki sem tudja, hol van Nasztya, de valahol van. Minden nap hívom magam, és meghosszabbítja a betegszabadságot, és a férjem nem válaszol a telefonra. Vagy influenza vagy megfázás, de elég egészséges ahhoz, hogy mindenki elől elrejtse…
– Mit csináljunk? – Kérdezte Xénia.
– Fel kell hívnunk a mi Miss Marple-nket – felelte a főnök, és újra felvette a telefont.
* * *
– Mióta házasok? – A főnök helyén most egy negyvenes éveiben járó nő ült. Valya néni, a takarítónő. A főnök személyi biztonsági embere. A többi kolléga, beleértve a főnököt is, az asztal köré gyűlt, és szorgalmasan felidézte Anasztaszja Kravcova irodavezető magánéletének részleteit.
– Néhány éve házasok. De nem ez az első házassága – tudta a legtöbbet Násztyáról a titkárnő Kszjusza. Az ő feladata volt a feladata.
– Gyerekek? Egy korábbi házasságból?
– Nem. Azt mondja, hogy minden nem volt ideje. Csak megházasodni – egy év – kettő és válás.
És akkor Valya néni megkérdezte a váratlan:
– Ügyetlen?
– Milyen értelemben? – Zavarodott Xenia.
– Abban az értelemben, hogy gyakran esik és zúzódik?
– Igen, gyakran! – Valamiért örült Xyusha, – hogy az ajtóban ütközik, majd a bicikliről leesik. Még a becenevet is adtuk neki: „Násztya – harminchárom szerencsétlenség”.
– Hogy ő esik látta magát, vagy csak a következményeket?
– Ööö… Csak a következményeket… – nevetett magában. Itt, azt mondja, megint eltört az ajka. Vagy egy púp a fején. Ó… – Azt hiszem, még Tánya is találgatni kezdett valamit.
Valya néni lassan felállt a székéből.
– A te Násztyád majd visszajön. A zúzódások le fognak menni az arcáról, és visszajön.
Az asszony körbepillantott a kollégáira.
– Mit is mondott, hogy hívják a férjét?
– Ványa – felelte a főnök -, néhányszor meglátogatott minket. Normális fickónak tűnik.
– Ványát amúgy sem hagyom itt, mert ő normális… – mondta Valja néni elgondolkodva, és elővett a zsebéből egy nagyméretű, legújabb „almás” modellű telefont.
– Megadná valaki Nastia telefonszámát, beszélnem kell vele.
* * *
A telefon rezgőre kapcsolt a város egyik olcsó szállodájában. Nastya röviden a képernyőre pillantott, és egyszerre örült és lepődött meg. Örült, mert ezúttal nem Ványa hívta. Meglepődött, mert Valya néni volt az, a munkahelyéről.
Hanem egy olyan növény, amely helyreállítja az ízületeket és a porcokat!
Amikor Valya néni az első napon bejött a munkahelyére, szinte erőszakkal osztogatta a telefonszámát minden alkalmazottnak. Megparancsolta nekik, hogy hívják fel, ha bármi probléma adódik. Akkoriban egymás között nevetgéltek, olyan problémákat sugallva, amelyeket Valya néni és a felmosórongya meg tudna oldani.
Násztya felvette a telefont, de nem volt ideje semmit sem mondani, mert Valya néni megszólalt. Határozottan és határozottan. Násztya először csak csendben hallgatta, aztán zokogni kezdett, a végén pedig rejtőzködés nélkül üvöltött. Felesleges volt tagadni.
A kagyló egy darabig hallgatott, aztán olyasmit adott ki, amitől Násztya egyszerre abbahagyta a zokogást.
– Nem, Valja néni, nem lehet, nem szabad… De ő… De hogyan lehet… Rendben, ha te mondod… – A kapcsolat megszakadt, és Násztya ismét egyedül maradt a kis szobájában. Félve nézett a telefonra, majd elhatározta magát, és tárcsázta a férje számát. Az első csengőhang után a kagyló ugatott:
– „Elment az eszed? Hová mész? Megpróbálsz átverni engem?
– Ványa, most a Kamenki Hotelben vagyok… – suttogta Násztya.
– Hol? Ó, már értem. Mindjárt ott leszek. Vége veled, te szuka! – És a kagyló elhallgatott.
Násztya halkan zokogott, és felkészült a legrosszabbra. Valya néni megígérte, hogy ő jön először. De én nem tudom…
* * *
Ványa olyan gyorsan vezetett, hogy háromszor majdnem balesetet szenvedett. A hibás természetesen ő volt – a kedvenc felesége. Elment, nem veszi fel a telefont, ezért a férje ideges. El kéne menni a kórházba, hogy egész életében emlékezzen erre a ribanc.
A navigátor készségesen megmutatta a „Kamenka” szállodát. És húsz perccel a hívás után Ványa már rohant is fel a lépcsőn a harmadik emeletre. Az adminisztrátor jelezte, hol keresse a feleségét.
Bah-bah-bah-bah-bah – Ványa háromszor dörömbölt az ajtón, egyszer még meg is rúgta, hogy a felesége megmozduljon, és gyorsabban kinyissa. Magas volt és még jóképű is. A lányok még mindig őt nézték az utcán. De soha nem csalta meg. De miért? Mert jó férj volt. Ő pedig egy rossz feleség, aki elmegy otthonról, és napokra eltűnik. Szóval összevesztek. Ez ok a hisztire? Ő fog dührohamot kapni.
Az ajtó kattant, és Ványa erősen megrántotta, remélve, hogy Násztya még mindig a kilincsbe kapaszkodik, hogy egy kis leckét adhasson neki a viselkedéséért.
De Násztya nem kapaszkodott a kilincsbe. És egyáltalán nem volt Násztya az ajtóban. Ványa előtt egy üzleti öltönyös nő állt. Negyven év körülinek látszott, rövidre nyírt sötét haj, barátságtalan kemény tekintet.
– Azt hiszem, rossz ajtónál vagyok – Ványa újra megnézte az ajtószámot. Nem, jól van, a 305-ös számot.
– Nem tévedés. Jöjjön be, Ványa – a nő megfordult, és anélkül, hogy megfordult volna, bement a szoba hátsó részébe. Ványa gondolkodott egy kicsit, majd követte a nőt.
– Hol van Násztya?
– Násztya elment. De nekünk beszélnünk kell – a nő szinte szorosan közeledett Ványához.
– Nincs miről beszélni. Hová ment Násztya? – Ványa majdnem kétszer olyan magas volt, mint a nő. Megvonta a vállát, és még a karját is széttárta egy kicsit, hogy még nagyobbnak és impozánsabbnak tűnjön, – Hová ment, kérdem én?!
Ványa lépkedni kezdett a nőn, és abban a pillanatban hirtelen elvesztette az eszméletét.
* * *
– Ha szereted a barátnőidet – egy balhorgot kell bevetned…
Ványa még nem tért magához, de ezektől a furcsa szavaktól kinyitotta a szemét. Valamiért arccal lefelé feküdt a földön. Megpróbált felállni, de a fenekére esett. A lábai egyáltalán nem hallgattak rá.
– Az oktatónk imádta ezt a mondást… Szóval, Ványa – állt előtte egy furcsa öltönyös nő, aki most alulról nézve csak hatalmasnak tűnt -, Násztya elment, de most tartozol nekünk.
Ványa válaszolni akart, de csak motyogó hangokat tudott kiadni.
– Ne aggódj, nem tört el. Az állkapcsa csak egy kicsit kificamodott. Majd később rendbe hozod – lebegett tovább Ványa fölött a nő.
– Násztya tehát három napig hiányzott a munkából. Ő egy magasan képzett szakember. Egy napi munkájáért körülbelül tízezer rubel nyereséget hoz a cégnek. Tehát máris tartozik nekünk harminccal. Plusz egy értékes alkalmazott erkölcsi és morális szenvedése. Nem tudjuk, mikor tér észhez és lesz képes újra normálisan dolgozni. Adunk neki pár hetet, hogy felépüljön, rendben? Ez plusz-mínusz, kerekítve kétszázra. De a pénz mindig működik, kamatozik. Szóval a hónap végéig csak 200-zal fogsz tartozni. Aztán késedelmi díjat fogsz kapni.
Ványa megint szánalmasan motyogott, mert rájött, hogy az előbb „rátették a mérőórára”.
– Ha jól tudom, közös költségvetésük volt? Vagyis ő keresett, te pedig költöttél. Most már megosztott költségvetés lesz. Ne merészelj pénzt elvenni Nastiától, hogy kifizesd a tartozásodat, mert rájövök.
A nő az ajtóhoz ment, és felvette a táskáját.
– Egyébként a nevem Valya néni. Negyvenkét éves vagyok, de már nyugdíjas. Mi amúgy is nyugdíjba megyünk. Szóval rengeteg szabadidőm van. Majd vigyázok rád.
Valya néni kinyitotta az ajtót, de hirtelen eszébe jutott valami, és Ványához fordult, aki úgy ült a padlón, mint egy nagy, alaktalan kupac:
– Ha átíratod a kocsit Násztyára, és önként lelépsz tőle, azt adósságtörlesztésnek veszem. Viszlát később.
* * *
„Hatvan kilós ütés kell ahhoz, hogy kiüssön egy nyolcvan kilós felnőtt férfit” – Valentina a kocsihoz sétált, és eszébe jutottak a felejthetetlen Dragunova őrmester utasításai.
„Ha pontosan eltalálod azt a pontot a szakállán, ahol az agyból közvetlenül az idegek futnak össze, akkor csak harminc kiló erőre van szükséged…”.
Valentina beszállt egy kis sárga Audi TT-be, és bekapcsolta a gyújtást.
„De a legfontosabb, hogy az ember ne számítson az ütésre. Akkor csak 15 kilogramm erőre van szükséged… Te, Valentina, 50 kilogrammot nyomsz. Az ütésed ereje X egy”. Vagyis 50 kilogrammot tudsz ütni anélkül, hogy eltörne a karod…”.
Valentina az útra fordult, és eszébe jutott oktatója egy másik kedvenc mondása.
„Jó, ha az ember punci, jó, ha gyenge – és akkor közel engednek, és jobbra engednek…”.
