– Szemétláda! Szemétláda! – jött az utcáról.
A további jelzők „nem hivatalosak” voltak.
– Nick, csukd be az ablakot, kérlek – jelent meg a szoba küszöbén egy elégedetlen arcú nő. – Elegem van belőle!
Nikita az ablakhoz ment, és kinézett az utcára:
– Várj csak, vajon kivel csapott össze Zojka?
– Igen, valószínűleg Zinkával.
Két botrányos szomszédasszony, akiket az egész falu „Z négyszögletesnek” nevezett – Zojka és Zinka általában kiabáltak egymással.
– Nem, nem Zinkával! Hogy ne válaszoljon! – Nikita tiltakozott.
Marina odament a férjéhez, és ő is kinézett az ablakon.
Abban a pillanatban a Zojka kerítésén lévő kapu alól nagy nehezen kijött egy macska.
Egy másodpercig tétovázott, majd nagyot bukdácsolva az utca túloldalán lévő, őszi esőtől bőségesen öntözött pocsolyák között szaladt. A kapu kinyílt, és Zoyka kiugrott az utcára.
Megpróbálta üldözőbe venni a szökevényt, de megcsúszott, és beleesett egy pocsolyába, felhőfelhőt keltve.
– Szép! Azonnali karma! – Nikita reagált.
Becsukta az ablakot, és bekapcsolta a tévét. A filmet azonban nem sokáig élvezhette. Valaki dühösen dörömbölt a kapun.
A férfi a monitorra nézett – a kapu mögött Zoyka állt.
– Mit akarsz? – Nikita kiabált.
Nem akart kimenni a hidegbe.
– Add vissza a macskát! – kiabált Zoyka.
Nikita káromkodott.
– Nem vettem el a macskádat!
– Beléd futott! Add vissza!
– Elment az eszed? Elkapom a macskádat a kertben! Elszaladt.
Nikita elküldte a szomszédot egy ismert címre, hozzátette, hogy hívja a rendőrséget, ha Zoyka nem nyugszik meg, és kikapcsolta a hangot.
Zoyka ismét nem akart a rendőrséghez fordulni. Köpött és elment.
– Azt mondta, hogy a macska szaladt be? – kérdezte Marina. – Megyek és megnézem. Sajnálom őt.
***
Az egész utca, ha nem az egész falu tudott Zoyka macskájáról. Az unokája tavasszal hozott neki a városból egy törzskönyves cicát.
Zojka kerítése mellett hirtelen megállt egy menő autó, és egy fényesen öltözött lány ugrott ki belőle. A lány Zojka nyakába vetette magát, és visított:
– Kedvenc nagymamám, szia, szia, szia, szia! Boldog születésnapot, hoztam neked ajándékot!
Zojka kicsit megdöbbent az ilyen szavaktól, hiszen szilveszterkor volt a születésnapja, és azóta már négy hónap telt el.
A lány kihasználta a nagymama tétovázását, valamit a kezébe nyomott, visszaszántotta magát a kocsiba, és eltűnt, porfelhőt zúdítva „kedvenc nagymamájára”.
Zoyka kinyitotta a száját, és az autóra, majd a kezére nézett. A kezében egy aranyos, két hónapos körüli törzskönyves cica ült.
– Jaj, nem lehet! Ó, én adtam neked! – hangzott a szemközti udvarról.
Zojka az ellenfelére, Zinkára nézett:
– Igen, ő adta nekem! Olyan aranyos!
Zojka a bő keblére szorította a cicát, majd megcsókolta, és bevitte a házba. A cica nagyon szép volt. Zoyka egy hétig babrált vele, hordta, és mutogatta az egész utcában, majd tovább a faluban. Krémmel etette, és még masnit is kötött rá.
Zinka kuncogva jósolta, hogy az unokája olyan ajándékot adott a nagymamának a volt szeretőjétől, amire nem volt szüksége, és hogy Zojka egy hónap alatt meg fogja unni a cicát.
Senki sem erősítette meg Zinka találgatását a szeretővel kapcsolatban, de az idővel kapcsolatban igen. Egy hónap múlva Zojka megunta a cicát. Nem simogatta tovább a cicát, aki ragaszkodott hozzá, vonakodva töltött neki vizet és maradék levest.
A kis telivér utána szaladt. Először nem értette, miért kap simogatás helyett rúgásokat, aztán elkezdte kerülni a gazdáját.
Nyár közepére egy mezítlábas, jellegtelen és állandóan éhes tinédzser szaladgált az udvaron. Ősz elejére a cica megnőtt, és a szomszéd macskák is felfigyeltek rá. A figyelem a macska alakján is meglátszott.
Zoyka eleinte nem vette észre ennek a figyelemnek a következményeit, de amikor észrevette, dühös lett. Először körbekergette a macskát az udvaron, majd az átpréselte magát a kerítés alatt, és kiugrott az utcára.
És elszaladt a szomszédokhoz.
***
– Kár – ismételte Marina -, megyek és megnézem.
Az asszony körbesétált az udvaron, minden sarkon körülnézett, aztán körülnézett az istállóban.
Marina az udvar legtávolabbi sarkában egy nyilvánvalóan vemhes macskát talált összebújva.
A macska mozdulatlanul ült. Semmilyen módon nem reagált a nő megjelenésére. Marina közelebb lépett. A macska ránézett, és visszabújt a nedves földbe.
A macska nem tudott emberi módon gondolkodni, és ha tudott volna, akkor is azt kérdezte volna: miért? Miért dobták ki ilyen könnyen az egyik otthonból, miért szerették és simogatták egy másikban, majd miért kezdték el verni. Érezte, hogy hamarosan gyerekei lesznek. De hogy most mit tegyen, és hová menjen, azt a macska nem tudta.
Marina kinyújtotta a kezét. A macska még jobban összezsugorodott.
– Szegény lány – mondta Marina.
– Megtaláltad? – Nikita nem bírta ki, és szintén kijött segíteni a feleségének.
– Megtaláltam. Nagyon megijedt.
– Én is félnék egy ilyen szeretővel – mondta a férfi.
Marina még mindig simogatta a macskát. A macska összerezzent és felemelte a fejét.
MEGSIMOGATTÁK!
A macska már el is felejtette, hogy mi az.
Szánalmasan nyávogott.
Marina felkapta a gömbölyödő pocakja alá, és magához szorította.
– Minden rendben lesz, kicsim. Minden rendben lesz.
Pár órával később, megfürdetve és megfésülve Regina macska a radiátor mellett aludt.
– Majd veszünk neked egy házat és egy ágyat is, de egyelőre ez így lesz – Marina feltekert egy régi frottírlepedőt, és ágyat készített a macskának.
A macska nyugtalanul aludt. Rángatta a mancsait. Hirtelen felébredt. Megijedt a hangos zajoktól.
– Meg kell mutatnunk őt egy orvosnak – javasolta Nikita.
Reginát megmutatták egy orvosnak. Az orvos azt mondta, hogy az első terhességnél minden normális, bár van alulsúlyosság. Regina megszabadult a parazitáktól, és elkezdett intenzíven táplálkozni.
Újabb másfél hét múlva megszülettek a kiscicák.
– Nagyon aranyosak! – Marina nem győzte csodálni a kicsiket.
Regina büszkén nyalogatta a kiscicákat, és úgy gondolta, hogy minden rendben lesz velük.
Minden rendben lesz a gyerekeinek, ahogy most neki is.
