„Hát nem veszi észre, hogy ez mennyire fontos nekem?” – Ilya dühösen gondolta. Nem számított ilyen közömbösségre a kedvencétől, és ezt nem is akarta eltűrni.
Ilja hazatért, és telefonon beszélt a kislányával, aki idén kezdte az első osztályt.
– Apa, nagyon unatkozom ott, mondd meg anyának, hogy nem kell odamennem. – Lisa könyörgött.
– Cicám, ezt nem teheted, tanulnod kell, anélkül nem leszel képes semmire az életben. – Ilja megpróbálta észhez téríteni a lányát.
– Hát, talán nem is olyan szükséges? – A lány nem adta fel.
– Nem, ez kötelező. – Ilja hajthatatlan volt.
– Apa, eljössz hozzánk a hétvégén? – Kérdezte Lisa reménykedve.
– Még nem tudom, de mindent megpróbálok. – ígérte Ilja.
Néhány éve elvált a feleségétől, és most már csak hétvégén láthatta a gyerekeit. De a rengeteg munka és házimunka miatt, amit új felesége, Okszana követelt tőle, hetente kevesebbszer láthatta a gyerekeit. Ilja felelősségteljes apa volt, aktívan részt vett a hétéves Lisa és a kilencéves Matvey nevelésében, bár legtöbbször telefonon keresztül.
Azt azonban nem lehet mondani, hogy amikor Ilja még a volt feleségével volt házas, gyakran látta a gyermekeit. Korán reggel munkába ment, és késő este tért haza. Előfordult, hogy Ilja lemaradt egy-egy fontos családi ünnepről vagy a gyerekek előadásáról az újév tiszteletére rendezett matinén.
– Megértem, keményen dolgozik, pénzt keres, de ezt sem teheti meg. – Ilja volt felesége, Olja hangot adott panaszainak.
– Nem hagyhatom cserben az ügyfeleimet, ha megígértem, akkor meg kell tennem. – indokolta a férfi.
– Miért csak az idegeneknek tett ígéreteket teljesíted, a családodra pedig leköpöd? – Olja nem akart megnyugodni.
– Én nem köpök, én neked dolgozom, hogy neked ne legyen szükséged semmire! – Ilja megpróbálta közvetíteni a helyzetét a feleségének.
Ilyen veszekedések a házastársak között gyakran előfordultak, és a végén egyikük lett az utolsó.
– Sajnálom, rájöttem, hogy nagyon megbántottalak. – Ilja bocsánatot kért Oljától, amiért elmulasztotta a születésnapját, amit megbeszéltek, hogy csak kettesben töltenek.
– Tudod, már milliószor hallottam az egészet, nem bírom tovább. – Mondta színtelen hangon Olja, és ijesztő közönyösséggel nézett Iljára.
– Megígérem, hogy soha többé nem fordul elő. – Ilja megfogta a felesége kezét.
– Igen, nem fog. – Az asszony eltávolodott tőle. – Nem fog többé megtörténni, mert többé nem számítok rád, mostantól külön fogunk létezni egymástól.
– Mire akarsz kilyukadni? – Ilja megrémült.
– Szakítunk egymással. – Mondta Olja szárazon.
Mivel Ilja nem próbálta visszaszerezni a feleségét, de minden hiábavaló volt, az asszony továbbra is magától állt. Végül beletörődött Olja döntésébe, és elment egy albérletbe, hogy legényéletet kezdjen.
De a várakozásokkal ellentétben Ilja rövid ideig egyedül élt. Nagyon hamar találkozott Oksanával, és beköltözött a lakásába. Néhány hónappal később megkérte a lány kezét, és összeházasodtak. Oksana a kezdetektől fogva tudta, hogy Iljának két gyermeke van, akiket nem fog elhagyni, de a lány időről időre dühös volt, hogy Ilja számára nem ő az egyetlen közeli ember.
– Gondolkodtál már azon, hogy hová megyünk nyaralni a nyáron? – Kérdezte Oksana egy este.
– Őszintén szólva, még nem gondolkodtam rajta. – Ilja zavarba jött. – Nem hiszem, hogy idén el tudunk menni bárhová is.
– Miért is van ez? – Okszana felháborodott.
– Tudod, pénzt kell utalnom a gyerekeimnek, így nincs időm nyaralásra spórolni. – Ilja megmagyarázta.
– Akkor talán abba kéne hagynod, hogy többet fizess nekik, mint amennyit a törvény előír? – javasolta Oksana.
Ilja egy autószervizben dolgozott, és a fizetése nagy része nem hivatalos volt. A fizetése előírt százalékát fizette Olgának, és ehhez hozzáadta a többi jövedelmének majdnem egyharmadát.
– Hát, hogy képzeled, Olga részmunkaidőben dolgozik, egyedül nem tudja megoldani.
– Akkor menjen el teljes munkaidőben dolgozni, mert a nyakadon ült és lógott a lába. – mondta lekezelően Okszana.
– Nem tud, Lisát zeneiskolába kell vinnie, Matvej idén óta birkózik, főállással nem tudna elég időt szánni a gyerekekre.
– Pedig jó állása van. – Okszana elvigyorodott. – Ő a saját örömében él, mi meg szenvedünk.
– Tévedsz, tényleg minden szabadidejét a gyerekekre fordítja. – Ilya kiállt a volt felesége mellett.
– Persze, mindig megvédi őt. – Okszana sértődötten mondta, és kiment a szobából.
Az ilyen beszélgetések az utóbbi időben elég gyakoriak lettek a családjukban, és ennek oka a pénzhiány volt. Oksana könyvelőként dolgozott egy kis bútoripari cégnél, ahol az utóbbi években nagyon lecsökkent a bevétel, és ez érezhetően meglátszott az alkalmazottak fizetésén. Nem lehet azt mondani, hogy Iljának és Oksanának minden apróságon spórolnia kellett, de túl sokat nem engedhettek meg maguknak. Ezért Ilja segítségét a gyermekeinek Oksana ferde szemmel nézte, és gyakran fejezte ki nemtetszését emiatt a férjének. Oksana időről időre megnyugodott, és abbahagyta Ilya nyaggatását, de nem tudta elengedni a helyzetet. Elégedetlenségének újabb kitörése újév közelében történt, amikor Okszana a konyhát takarította a közelgő ünnepekre.
– Istenem, láttad ezt? – mutatott Ilja konyhaszekrényének ajtajára, amely bármelyik pillanatban leeshetett volna.
– Ne aggódj, holnap megjavítom a zsanért. – Ilja megígérte.
– A zsanért? Ezt most komolyan mondod? – Okszana felháborodott. – Nem gondolod, hogy ideje lenne új bútorokon gondolkodni? Ez a konyha már majdnem az én koromban van, már régen nyugdíjba kellett volna vonulnia.
– Nos, ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkozni fogunk, de egy kicsit később. – Ilya beleegyezett.
– Mikor később? Amikor az egyik szekrény a fejemre esik? – Kérdezte felháborodva Okszana.
– Ez a konyha már annyi évet kibírt, pár hónapot biztosan kibír. – Ilja nevetett, el akarta simítani a kialakuló konfliktust.
– Nem, foglalkozzunk vele hamarosan. És ha valaki meglátogat az ünnepek alatt, szégyellni fogom magam az emberek előtt egy ilyen konyha miatt. – Okszana nem akart engedményeket tenni.
– Most már teljesen lehetetlen, közeleg a szilveszter, amellett, amit el kell küldenem, ajándékokat kell vennem a gyerekeknek. – Találtam Lisának egy zongorát, persze nem új, de jó állapotú, Matvej pedig régóta álmodik korcsolyáról. – mondta Ilja. –
– Ó, hogy is feledkezhettem meg a gyerekekről? – Okszana megforgatta a szemét.
– Ne haragudj, ígérem, a jövő hónapban kicseréljük a konyhát. – Mondta Ilja békítően. – Addig is gondolnunk kell a gyerekekre.
– Megtiltom, hogy pénzt küldj a gyerekeknek, nekünk nagyobb szükségünk van rá – emelte fel a hangját a férjére Okszana.
– Hogy érted, hogy megtiltod? – Ilja csodálkozva nézett a feleségére.
– Ez azt jelenti, hogy nincs pénz nekik, tartsa meg őket Olja, mert van bőr a képén! – Okszana kiabálva fordult meg.
– Hadd döntsem el én, mikor és mennyit fizetek a gyerekeimnek! – Ilja szigorúan mondta.
– Te magad valahogy rosszul jársz vele, rendezd el, példát vennél a többi férfitól, minden fizetést csak a hivatalos fizetésből, és valaki meg hogy nem ad, és semmit, élj békében!
– Hát éljenek csak, de én nem hagyom el a gyerekeimet. – Ilya undorodva hallgatta Oksana ostobaságait.
– Ha nem hagyod el őket, akkor menj hozzájuk! – Kiáltott fel rikácsoló hangon Okszana.
– Hát én biztosan nem maradok itt. – mondta dühösen Ilja, és elment összepakolni a holmiját.
Ilja kiment a nehéz táskával és elgondolkodott, nem volt hova mennie. Miután fejben végiggondolta az összes lehetséges lehetőséget, felhívta a legjobb barátját és megkérte, hogy maradjon nála.
– Szia, gyere be! – Mondta Ványa, és beengedte Ilját a lakásba. – Érezd magad otthon.
– Köszönöm szépen, már azt hittem, hogy az autószervizben kell aludnom. – Köszönte meg a barátjának Ilja.
– Gyere a konyhába, most megvacsorázunk, és elmondod mi történt Okszankával. – Ványa elvette barátjától a táskát, és bevitte a szobába.
– Így elmentem, nem maradhattam ott ilyen szavak után. – Ilja összefoglalta a történetét.
– Igen, a felesége szép, de nem okos. – mondta Ványa, miközben még egy kis csirkét vett magához.
– Nem értem, ő is nő, meg kell értenie, milyen nehéz most Olgának. – Ilja felháborodva mondta.
– És mit érdekli őt mások problémája, van neki elég sajátja. – mondta bölcsen Ványa. – Valószínűleg ő is féltékeny rád, azt hiszi, hogy talán visszatérsz a családba.
– Ha attól félne, hogy elveszít engem, nem hozta volna idáig. – Ilja parírozott.
– Én is ezt mondom, nem okos.
– Nem tudom, mit tegyek most, nem akarok kibékülni, nem akarom látni őt. – Ilja lecsapta a kezét az asztalra.
– Egyelőre ne csinálj semmit, maradj nálam, aztán majd eldöntöd. – mondta Ványa.
– Köszönöm, nagyon sokat segítettél nekem. – Ilja szívből mondta.
Ilja ott maradt Ványa mellett, és azon gondolkodott, hogy mi legyen a következő lépés. Okszana a veszekedés után nem hívta fel, és Ilja nem tartotta magát elég bűnösnek ahhoz, hogy elsőként béküljön ki. Rájött, hogy lakást kellene bérelnie, de erre még nem volt lehetőség. Nem számított arra, hogy közvetlenül az újév előtt hajléktalanná válik, így nem volt megtakarítása erre az esetre. Amikor Ilja végül elhatározta, hogy egész januárban dolgozni fog, hétvégék nélkül, hogy kiköltözhessen Ványa házából, újabb probléma hullott a fejére pont szilveszterkor.
– Ilja, nagyon sajnálom, de ki kell költöznöd, legalább az ünnepek végéig. – Ványa sokkolta a hírrel.
– Mi a baj? – Kérdezte Ilja, kétségbeesetten gondolkodva, hogy most mit tegyen.
– Sok rokon jön hozzám látogatóba, és mindannyian legalább egy hétig terveznek maradni. Értsd meg, nem tudom mindannyiukat itt elszállásolni. – Magyarázta Ványa bűntudatosan. – Én is sajnálom.
– Semmi baj, megértem. – mondta Ilja
– Van hová menned? – Kérdezte Ványa aggódva.
– Igen, Olja meghívott, a gyerekei megkértek, hogy ünnepeljem velük az újévet, aztán talán elmegyek a szüleimhez a faluba. – Ilja hazudott a barátjának, hogy ne legyen bűntudata.
– Jó, rendben van, aztán gyere vissza hozzám, a rokonaim megígérték, hogy a hónap tizedikéig kiköltöznek.
– Megegyeztünk. – Ilja elmosolyodott.
Ilja december harmincegyedikének reggelétől kezdve azon gondolkodott, hogy hová menjen. Barátai gyakorlatilag nem voltak, és akik voltak, azok minden ünnepnapon elutaztak a szüleikhez, és nem fogadhatták be Ilját magukhoz. Végül Ilja úgy döntött, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha felhívná Olgát, és megkérné, hogy ünnepelje vele és a gyerekekkel az új évet.
– Olga, mik a terveid erre az estére? – Kérdezte Ilja, amikor volt felesége felvette a telefont.
– Semmi különöset, leülünk az asztalhoz, aztán a gyerekek lefekszenek. – válaszolta Olga, akit meglepett egy ilyen kérdés.
– Nem bánnád, ha veled ünnepelném a szilvesztert? – kérdezte Ilja, nem igazán remélve pozitív választ.
– És mi van a feleségeddel, ugye nem tervezed, hogy vele jössz? – Kérdezte Olga óvatosan.
– Nem, természetesen nem. – Ilja sietett megnyugtatni őt. – Szakítottunk Okszanával. – tette hozzá.
– Ó, én sajnálom. – Mondta Olga anélkül, hogy sok őszinteség lett volna a hangjában.
– Szóval, beengedsz a társaságodba? – Ilja újra megkérdezte.
– Persze, gyere, a gyerekek nagyon boldogok lesznek. – mondta az asszony.
Ilja örült, és sietett csomagolni. Csomagolt egy ajándékot Matvejnek, Lizino zongoráját egyenesen a házához kellett szállítani, aztán elrohant a legközelebbi kozmetikai boltba, hogy vegyen egy kis ajándékot Oli számára. Este hét órakor Ilja már ott állt egykori otthona bejárati ajtajában egy köteg fenyőággal, amelyet a legközelebbi erdőben szerzett.
– Boldog új évet! – adta át a lucfenyőcsokrot Olának, aki kinyitotta az ajtót.
– Hű, hát nem felejtetted el! – Olja élvezettel szívta be a fenyőillatot.
Amikor még együtt éltek Iljával, volt egy hagyományuk: minden szilveszterkor kimentek az erdőbe, hogy lucfenyőágakat gyűjtsenek az újévi koszorúhoz. Miután elváltak Iljától, Olja felhagyott ezzel, és most, hogy meglátta volt férjét egy csokor fenyőággal, szomorúságot és nosztalgiát érzett.
A szilveszteri asztal zajos és vidám volt, a gyerekek örültek, hogy ezen az estén nemcsak anya, hanem apa is velük van.
– Apa, itt maradsz holnap is? – Kérdezte Lisa, farsangi hercegnő jelmezbe öltözve.
– Apa még nem tudja. – válaszolt Ilja Oljának.
– Apa, de maradj. – Lisa nyöszörgött. – Menjünk veled a csúszdához.
– Vagy inkább a korcsolyapályára, apa, kérlek. – Matvej csatlakozott húga könyörgéséhez.
– Mindenképpen elmegyünk korcsolyázni, amin csak akarsz. – Ilja mosolyogva ígérte meg.
Leült a legközelebbi emberek körébe, és úgy érezte, nagy hibát követett el, hogy nem tartotta a kezében ezt a boldogságot. Olja mosolygott, és Ilja látta, hogy ő is ugyanazokat az érzelmeket érzi, mint ő. Ebben a pillanatban Ilja világosan felismerte, hogy harcolni fog boldog családjuk újjáéledéséért. Hitt benne, hogy sikerrel jár, mert az újévvel úgy találkozik az ember, ahogyan az új évet tölti.
