— Anton, helló! – köszöntötte telefonon bátyját Dima. – Figyelj, öcskös, sürgősen szükségem van a segítségedre! Most elfoglalt vagy, vagy nem? Át tudsz jönni hozzám?
– Szia! – válaszolt Anton. – Tudok, de nem most, csak pár óra múlva! Most még dolgozom! Mi történt, miben segíthetek? Mondd, és azonnal megmondom, tudok-e segíteni vagy sem!— Ne telefonáljunk! Jobb, ha munka után átjössz hozzám, és ott mindent elmagyarázok! Csak ha nem te, akkor nem tudom, kihez fordulhatnék!
— Jó, hét óra körül várj, amint elindulok a munkából, felhívlak!
Dima beleegyezett és letette. Anton, amikor befejezte a munkáját és kiment az utcára, azonnal felhívta a bátyját és azt mondta, hogy hamarosan nála lesz. Dima hangja annyira letört volt, hogy Antonnak valamiért azonnal rossz előérzete támadt. Hiszen még soha nem látta és nem hallotta ilyennek a bátyját.
„Akkor tényleg nagy baj van” – gondolta Anton, és hazament a kisöccséhez.
Harminc perc múlva Dmitrij nyitott ajtót Antonnak. Beengedte a testvérét a lakásba, és minden felesleges szertartás és magyarázat nélkül azonnal a tények elé állította.
– Figyelj, Antonka, pénz kell! Nagy pénz! Már felhívtam az összes barátomat, ismerősömet, sok embert, és… Röviden, csak te maradtál!
– Mi történt? Magyarázd meg, mi az oka?! És mennyi pénzre van szükséged? Nekem egyszerűen nincs ennyi pénz, ezt te is nagyon jól tudod, ahogy neked sincs!
– Hétszáz!
– Hogyan hétszáz? – nem értette Anton.
– Hétszáz darab kell nekem! Különben… Dima elhallgatott.
– Különben mi lesz? Mire kell neked ennyi pénz? És honnan vegyem, szerinted?
– Röviden… Menjünk a konyhába, ott mindent elmagyarázok! Kávét akarsz? – kérdezte Dmitrij a testvérétől.
– Igen! – válaszolta Anton, és követte a bátyját a konyhába.
Amíg Dmitrij kávét főzött, mindketten hallgattak. Anton várta, hogy Dima végre elmesélje neki, mire kell neki ennyi pénz.
A férfi gyorsan kiszámolta, mennyi van a rejtekhelyén, mennyi van a feleségével együtt a bankszámlájukon, és összesen legfeljebb százötven ezer lett. Honnan szerezhetne hétszázezer, azt fogalma sem volt.
– Na, mesélj már, mi történt veled, és ki kényszerített ilyen nagy pénzre? – kérdezte Anton Dmitrijtől.
– Ismerkedtem egy csajjal a klubban, és kiderült, hogy csak egy csaló volt!
– Hogy érted, hogy csaló? – nem értette Anton.
– Pontosan úgy, ahogy mondtam, haver! Pontosan úgy! Kiderült, hogy még nem is tizenhat éves, de úgy néz ki, mint egy huszonöt éves! Ráadásul, ahogy megértettem, egy egész banda dolgozik így! És ez a ribanc… az egész folyamatot videóra vette a klub után! Letette a telefonját az asztalomra a teremben, és amíg mi hancúroztunk, mindent felvett a telefonjára! Tegnap reggel pedig elküldték nekem a videót! A videóhoz pedig egy magyarázatot is, hogy hét százat akar tőlem, és ha egy hét alatt nem szerzek elő a pénzt, akkor feljelentést tesz a rendőrségen! Na és ott, tudod, senki sem fog rám hallgatni! Hiszen ő még kiskorú… – Dima dühtől eltorzult arccal mondta.
– Elég! – válaszolta a bátyja.
Anton kérdőn nézett a testvérére.
– Érted egyáltalán, hogy ha odaadod nekik a pénzt, amit követelnek, akkor nem hagynak békén! Hanem tovább szipolyoznak, mint egy tejelő tehenet, rendszeresen! És egyébként, honnan vetted, hogy ott egy banda dolgozik? Lehet, hogy csak a kisasszony működteti az egészet? És honnan tudod, hogy még nem töltötte be a tizenhatot?
– A paszportfotóját elküldték a Messengerbe, a csaj még csak tizenöt éves! És ami azt illeti, hogy nem egyedül dolgozik, az száz százalékos! Egyedül nem merne ilyen tevékenységet folytatni, ott biztosan van valaki, aki fedezi! Szóval segítesz vagy nem? Mert ha tényleg feljelent, az a végem! – aggódott Dima.
– Adnék neked most egy pofont, Dimon! Hányszor mondtam már, hogy ne hozz haza magadhoz mindenféle szemetet! Ezek a klubjaid… – dühöngött Anton. – És hogyan kell átadni a pénzt, készpénzben vagy átutalással?
– Készpénzben! – válaszolta Dima. – Ez a csaj fogja átvenni! Nos, amennyire én értem!
Anton felállt a székről, és fel-alá járkált a kis konyhában. Gondolkodott, mit tehetne, hogy segítsen a korlátolt, de mégis egyetlen és legkedvesebb testvérének. Csak egy gondolat jutott eszébe: eladni a kocsiját. Odaadni a zsarolóknak a pénzt, és remélni, hogy békén hagyják Dímát. A férfi nem tudta, mit tegyen, hogyan próbáljon másképp kijutni ebből a helyzetből.
– Mikor kell visszaadni a pénzt? – kérdezte Dima.
– Öt nap van hátra! Segítesz?
– Megpróbálok, de még nem ígérek semmit! Röviden, hazamegyek, beszélek Alinkával, ha kell, eladom a kocsit… Röviden… Majd kitalálunk valamit! Megyek!
Anton felvette a kabátját, felvette a cipőjét, és kilépett a bátyja bérelt lakásából. Aztán visszafordult, és újra kopogott.
Dmitrij kinyitotta az ajtót, és Anton megkérdezte tőle:
– Nem gondoltál hitelre?
– Ki adna nekem ennyi pénzt? Hiszen önfoglalkoztató vagyok! Szóval ezt a lehetőséget nem is vettem fontolóra!
Anton intett a fejével, még egyszer elbúcsúzott a bátyjától, és hazament, hogy beszéljen a feleségével, és kitalálja, hogyan húzza ki Dímont ebből a zűrzavarból.
Amikor Anton hazaért, Alina, a felesége, a konyhában vacsorát főzött. Anton egész úton azon töprengett, hogyan közölje a hírt a feleségével, és hogyan érje el, hogy ne ellenezze a nemrég vásárolt új autó eladását. Amit természetesen hitelre vettek.
– Szia, drágám! – köszöntött Anton a feleségének. – Hol van Misha? Még nincs itthon? – érdeklődött a fia iránt.
– Hívott, és azt mondta, hogy Olegnél marad éjszakára, mert a szülei elutaztak! Felhívtam Irinkát, Oleg anyját, ő megerősítette, és nem bánja, hogy ott marad éjszakára! Miért vagy ilyen elgondolkodott? Történt valami? – kérdezte a férjétől.
– Történt! – válaszolta kissé letört hangon. – Figyelj, Alina, a lúzer bátyámnak nagy gondjai vannak! És úgy döntöttem, hogy eladom a kocsinkat, hogy segíthessek neki! Ne indulj most fel, ő tényleg nagy bajba keveredett, és ha most nem teszünk semmit, akkor még a börtönbe is kerülhet! – mondta azonnal a feleségének.
– Nem értem! Hova kerülhet? Börtönbe, vagy mi? – csodálkozott a nő. – És mi a baj? És miért kellene eladnunk az új autónkat, ha már itt tartunk? – felháborodott a nő.
Anton elmesélte neki Dima történetét minden részletével. Alina csak ült és rémülten hallgatott. Végig hallgatta a férjét, az elejétől a végéig, egyszer sem szakítva félbe.
– Hívd fel Genkát! – javasolta Alina. – Vagy inkább én hívom fel!
– Mi köze van ehhez a kuzinodnak? – csodálkozott Anton. – Hogy tudna ő segíteni nekünk? Úgy tudom, nem is beszélsz vele!
– Az ő hibája, hogy nem beszélek vele! – válaszolta Alina. – És ő, hogy úgy mondjam, be van avatva ebbe a világba, sok kapcsolata van a bűnözők között, és… Röviden, felhívom, mindent elmagyarázok, és hadd segítsen, hadd javítsa ki a hibáit!
– És miben tudna segíteni? Talán akkor könnyebb lenne a rendőrséghez menni, és megpróbálni mindent elmagyarázni?! – gondolatban elmerülve mondta Anton.
– Aha, hogy Dima tényleg börtönbe kerüljön, jól mondta, ott senki sem fog rá hallgatni! De az olyanokat, mint az én Genka, azokat hallgatni fogják, és ha van rá lehetősége, akkor szerintem tényleg tud segíteni!
– Érdekes… – mondta Anton. – És mit nem tudok még a családodról?
– Ó, Anton, ne kezdj már ezzel, kérlek! Nem vagy már kisfiú, Genka üzletember, és az ő üzletét ilyen kapcsolatok nélkül soha nem lehetne felépíteni! Szóval ne nézz így rám, kérlek!
Anton nem vitatkozott a feleségével. Valójában ő is mindent megértett. Csak soha nem jutott eszébe, hogy Gena, aki egyszerű, bár meglehetősen gazdag embernek tűnt, jó kapcsolatokkal rendelkezik a bűnözői világban.
Alina bement a szobájába, és felhívta unokatestvérét. Majdnem negyven percig beszélt Genával a telefonon, és a legapróbb részletekig elmesélte neki a helyzetet. A testvére figyelmesen meghallgatta Alinát. Aztán megkérte Dima elérhetőségét.
Anton azonnal felhívta Dímát, és azt mondta neki, hogy hamarosan felveszik vele a kapcsolatot, és megpróbálják megoldani a helyzetét. Kérte, hogy adjon meg nekik minden szükséges információt. Dima azonnal és habozás nélkül beleegyezett.
Már másnap Dima kapott egy üzenetet a telefonjára attól a lánytól, akivel a klubban ismerkedett meg és hazavitt, amelyben azt írta, hogy már nem tartozik neki semmivel. A fiú egyszerűen boldogságtól és örömtől repesett. Azonnal felhívta a bátyját és elmesélte neki, mi történt.
– Gyorsan dolgoznak a srácok! – mosolygott Anton a telefonba. – És a lány nem küldött neked mást?
– Nem! Válaszoltam neki, hogy legalább magyarázza meg, miért, de az üzeneteim nem értek oda! Megpróbáltam felhívni, de a száma vagy blokkolva volt, vagy valami hasonló! Röviden, azt mondták, hogy ilyen szám nem létezik! – magyarázta Dima. – De ki volt ez egyáltalán? Ki döntött úgy, hogy így beírja a nevemet? Most biztos tartozom nekik?!
– Este mindent megtudok, és ha valami, értesítelek! – válaszolta Anton.
– Szóval te magad fordultál hozzájuk?
– Dima, minél kevesebbet tudsz, annál jobban alszol! Örülj, te bolond, hogy megoldották a problémádat! És Dima…
– Igen, értem, értem, mostantól egyáltalán nem fogok klubokba járni! Köszönöm, Anton, ha te nem lennél, nem tudnám, mit tegyek!
A testvérek elbúcsúztak, este Anton mindent elmesélt a feleségének, aki miután meghallgatta, úgy döntött, hogy felhívja unokatestvérét, hogy megtudjon minden részletet a rosszfiúk felkutatásáról és megbüntetéséről.
Kiderült, hogy Gena megkérte a személyes biztonsági szolgálatát, hogy derítse ki, mi történt. A szolgálatnál főleg volt katonák és rendőrök dolgoztak, akiknek jó kapcsolatai voltak. Gyorsan rájöttek, ki az a lány, rajta keresztül megtalálták a pénzkereső rendszer szervezőit, és nevelőbeszélgetést folytattak velük.
Végül kiderült, hogy mindezt egy rosszul szervezett, három fős tinédzsercsoport követte el, és a legidősebbnek mindössze tizennyolc éve volt. A bérbe adott lány pedig a három évvel fiatalabb testvére volt. A harmadik pedig a család legjobb barátja volt, hogy úgy mondjam. Ő foglalkozott a számítógépes kérdésekkel és egyéb apróságokkal. A fiúk csak gyorsan és jól akartak pénzt keresni. Azt hitték, hogy senki sem fog rájönni, és így Dima már a harmadik áldozatuk volt, aki bedőlt a szép külsőnek.
– És a videó, Gena? Törölték azt a videót, amit Dima küldött? – kérdezte Alina a bátyjától. – Mert lehet, hogy nektek megígértek valamit, de bosszúból a srácot börtönbe juttatják!
– Nem fogják, Alina! Ne aggódj emiatt! A srácok mindent elmagyaráztak nekik, és világosan megmutatták, mi lesz velük, ha ez a videó valahol felbukkan! És a bizniszüket is felszámolták! Szóval sem a te Dimkádnak, sem másnak nem fognak ilyen mocskot a nyakába varrni!
– A fenébe, miért nem tud a rendőrségünk olyan gyorsan dolgozni, mint a magánszervezetek?! – felháborodott Alina. – Ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan eredményesen!
– Tudod, kishúgom, ha a rendőreinknek olyan fizetést adnának, mint én a srácoknak, nem mennének olyan cégekhez dolgozni, mint az enyém, és nem lépnének ki a szolgálatból! És jobb munkát végeznének!
– Hát persze! – értett egyet Alina. – Na jó, akkor köszönöm, Gen! Ha te nem lennél…
– Nyugodj meg, Alina! Mi másra kellenek a testvérek, sőt, egyáltalán a rokonok? – nevetett Gen. – Na, szia! Hívj, ha unatkozol! – mondta Gen, és letette.
Dima pedig, miután ez történt vele, valóban felhagyott az éjszakai klubokkal, ahonnan minden héten új lányt hozott haza magához éjszakára. Sőt, minden nőre nagy gyanakvással nézett, és minden új ismeretségnél elsőként az életkoruk érdekelte, és ha lehetett, még a személyiét is megkérte, mert egyszerűen nem hitt a szavuknak.
Hiszen egyszer hitt, és ez az egyszer az egész életébe kerülhetett volna.
