— Lebedeva, már megint te!
Valja felemelte a szemét és mélyet sóhajtott. Természetesen, ki más lehetett volna, ha nem Vaszilij Nikiforovich, a bátor környékbeli rendőr.[…]
Hét ember volt a társaságukban, olyanok, mint Valja, hajléktalanok. Egyedül nem lehetett megélni, és több emberrel vidámabb volt.
De amint egy fillér is a kezükbe került, azonnal kalandok után kutattak. Nikiforovich minden alkalommal megérezte ezt, és mint a pokolból, azonnal megjelent.
– Semmit, csak ülök – válaszolta. – Nem zaklattam az embereket, Vaszilij Nyikiforics. Csak száz rubelt kértem, nem kértem semmit. Vanya tegnap ünnepelte a születésnapját, kicsit együtt ültünk, és ahogy ilyenkor szokás, kicsit túlzásba vittük. Ma mindenki rosszul érzi magát. Jót tenne nekünk egy kis egészség. Csak megkértem őket.
– A te Vanyusád elitta az agyát, még azt is emlékszik, mikor van a születésnapja. Nálatok minden nap jubileum. Honnan szereztetek pénzt a mulatságra? – kérdezte a környékbeli rendőr mosolyogva, Valja pedig még a lábával is dobolt.
– Minden tisztességesen, Vaszilij Nikiforovich. Minka és Vanya egész nap fát rakodtak egy magánterületen. Még fizettek nekik, és a gyors munkáért borravalót is adtak. De sajnos, nem volt mit innunk.
[…]
[…] Ha valaki ellenállt vagy sikított, fejbe verték, és bezárták a kamrába vagy a WC-be. Nem sikerült elkapni, bár szőrszálhasogatók is látták, hogy a környékről való, mert tudta, mikor vannak az öregasszonyok egyedül otthon, rokonok nélkül.
Amikor azok az események történtek az öregasszonyokkal és a lopásokkal, Nikiforovich, mint most, feszült volt, mint egy húros hangszer. Végül a rablót mégis elkapták, és kiderült, hogy az egyik öregasszony unokája volt. A szemét nyíltan, a bejáratnál ült, és még a nagymamája mellett is ott volt. Az ő öregasszonya nem volt a dologban.
[…] Szergej segítségéért megköszönték neki, és felajánlották, hogy vegyen részt egy alkoholizmus elleni kezelésen. Ő habozás nélkül beleegyezett. Most azt mondják, hogy teljesen leszokott, és visszatért a családjához. Nehéz volt, de a család együtt maradt. Most Szergej példás férj és apa.
[…] Igen, ivott, de nem túl sokat. Amikor pedig a férje verései vagy a világ iránti haragja miatt kicsit többet ivott, a lánya bezárkózott a szobájába, és káromkodott. Az alkohol elködösítette az agyát és összezavarta a gondolatait, így Valja úgy döntött, hogy ilyen lányával nem tud együtt élni. Így vándorolt, senkinek sem kellett.
[…] Azt mondták, hogy valamelyikük felesége. Kicsit furán nézett ki, mintha nem lenne önmaga. Terhes volt, és pár hónap múlva megszülte a gyereket. Vaszilij többször látta babakocsival. Tegnap azonban kiderült, hogy eltűnt a csecsemővel együtt.
Előző nap először nézett be az újonnan érkezettek házába. Nagyon meglepődött. Annyi ember egy négyzetméteren, és mégis tisztaság, rend, minden rendben. A sztereotípiák gyakran téves következtetésekhez vezetnek – azt gondolod, hogy a migránsok lopnak és rendbontást okoznak, de itt minden más volt.
[…] Megpróbáltunk vele rendesen beszélni, pénzt ajánlottunk, mint régen a hozományt, de ő talált magának vőlegényt, és kijelentette, hogy a lánya hozzá fog menni feleségül. Amina már felnőtt, úgy döntött, hogy velünk megy. De az a vőlegény… Azt hiszem, ő volt az. Indulás előtt lesben állt, és megverte. Amina sokáig volt kórházban, és soha nem épült fel teljesen. A félelmek kínozták, sokáig gyógyszereket szedett. Amikor megtudta, hogy terhes, nagyon aggódott a gyermekéért. És akkor eltűnt. Kiment sétálni, és fél óra múlva már nem volt sehol. Most nem tudjuk, hol van, és hol van az unokám. […]
Eközben Valja úgy döntött, hogy kicsit kikapcsol, javít az egészségén, és elindult a környéken, hátha valaki kidobott valami értékeset. Mindenki biztos volt benne, hogy a szeméttelepen nincs semmi, de néha olyan leletek is előkerülnek, amiket el lehet adni, és nem is rosszul.
Valja az új szomszédok felé vette az irányt. Mint gyakran megesik, az emberek, amikor új helyre költöznek, igyekeznek megszabadulni mindentől, ami a korábbi tulajdonosoktól maradt.
Már messziről észrevette, hogy a szemetes helyén egy igazi szeméthalmok nőtt, és a színes konténerek szinte teljesen el voltak temetve a törmelék alatt. Az új lakók gyorsan átalakították ezt a helyet valami érthetetlen raktárrá. Voltak itt régi szekrények, székek, csomagok, sőt még gyerekjátékok is.
Az utcán kezdett sötétedni. Valja megpróbálta kihúzni a babakocsit, de az beragadt. Akkor óvatosan felvette a gyereket, az egyik csomagból előkeresett egy gyűrött takarót, betakarta a kisfiút, és futni kezdett.
Zina óvatosan átvette a csecsemőt, letette a kanapéra, és elkezdte törölgetni egy törülközővel. A kisbaba halkan sírni kezdett. A lány berohant a konyhába, és visszatért egy üveg vízzel és tápszerrel.
Valja még nem is tudott meglepődni azon, hogy minden kéznél van, amikor a másik szobából a csecsemő sírása hallatszott. Zina ismét oda rohant, majd visszatért a telefonnal, és elkezdett valamit magyarázni az orvosoknak.
Vaszilij Nikiforovich először a kollégáit hívta, majd azokat a migráns szomszédokat, akiknél nemrég járt. Néhány perc múlva szinte egész tömegben érkeztek. A házba egy fiatal, sötét hajú férfi lépett be, mögötte a családfő. Támasztotta az idős asszonyt.
Amikor Valja meglátta a bankjegyeket, amelyeket az idős migráns nyújtott neki, azonnal kirohant az utcára, és rohant a boltba „gyógyszerért”, mielőtt bezárt. Megállt a kirakat előtt, és meglátta a tükörképét. Piszkos, duzzadt, bozontos.
Valja sokáig nézte a tükörképét, majd megfordult és elment a boltból. Egész éjjel a folyóparton ült, gondolkodott, emlékezett, sírt.
Hajnalban, amikor még senki sem volt az utcán, alaposan megmosakodott a folyóban, és elindult a piacra. Vett papucsot, szoknyát, inget, és sokáig gondolkodott a fésűn, végül megvette. Pénzzel már nem volt gondja, ezért a cukorkás pultokhoz ment, és egy egész csomagot vett.
Aznap, amikor megtalálták a kislányt, minden kiderült. Kiderült, hogy Amina vőlegénye rejtegette. Az apja nagy adósságot halmozott fel a fiúnak, ezért úgy döntött, hogy így fizeti vissza. Most pedig mind a rabló, mind az apja élete nagyon megváltozott. […]
