– Denis, elvetted a csokoládé tekercset? – Nika fél órán át kutatta a konyhát, de sehol sem találta a tegnap este vásárolt tekercset.
– Nem, te mondtad, hogy a lányoknak vetted, hogy megkínáld őket a munkahelyen. Nem nyúltam hozzá – válaszolta a férj, kilátva a fürdőszobából.
– Pontosan, fel akartam venni a munkába, de ma reggel otthon felejtettem, és most sehol sem találom.
A lány zavartan nézett a nyitott konyhaszekrényre.
– Lehet, hogy mégis elvitted? – kételkedett a férje, szintén a szekrénybe pillantva.
– Teljesen józan vagyok, és pontosan emlékszem, hogy amikor elmentem otthonról, az asztalon hagytam. Most pedig nincs ott…
A házaspár az ebédlőasztalra nézett. Teljesen üres volt.
– Minden világos! Kiraboltak minket – mosolygott Denis, a feleségére nézve. – Sürgősen hívni kell a rendőrséget, tanúkat, és teljes listát kell készíteni az eltűnt tárgyakról.
– Viccelsz? – morogta Nika, és megpaskolta a férje vállát. Az volt a helyzet, hogy ő éppen a rendőrségen dolgozott. – Már mindent ellenőriztem, semmi más nem hiányzik.
– Tudom! – kiáltotta Denis, és a szemeiben csillogtak a huncut szikrák. – Carlson, aki a tetőn lakik, beugrott hozzánk!
Nika elmosolyodott.
– Akkor nem ott néztem. Át kell számolni a süteményeket a szekrényben és a lekváros üvegeket!
A házaspár még egy kicsit nevetett, majd elfelejtette a rejtélyes eltűnt tekercset.
– Denis, ne merészeld, ezt a fürdőhabot magamnak vettem, te meg úgy iszod, mint a víz! – felháborodott egy este Nika. – És amúgy is, ez női illat, ha habszappant akarsz, mondd, veszek neked egy flakont.
– De hát én soha nem nyúltam a habszappanodhoz. Amúgy is, én többnyire zuhanyozom, mire kéne nekem a habszappanod? – válaszolta a férj.
– Hova tűnik el? – zavarba jött a lány. – Korábban ez a flakon több hónapra is elég volt, most egy hónapra sem elég, pedig legfeljebb ötször vettem habfürdőt.
– Ez a ház szelleme! – jelentette ki a férj, megölelve a feleségét.
– Denis, ez nem vicces! – dühödten válaszolta Nika. – Egyébként, az a ruláddal történt eset óta más furcsaságokat is észrevettem. A poharakat mindig ugyanúgy rakod el a konyhaszekrényben, de amikor hazaérek, teljesen máshol találom őket. És mintha a kaják is gyorsabban fogyna.
– Mondom már, hogy a házimanó csintalanodik – már nem olyan magabiztosan állította Denis. Tudta, hogy a felesége nem tartozik a pánikkeltők közé.
– És még egy héten át nem találtam a sifon sálamat és a gyémántos arany fülbevalóimat, amiket a házassági évfordulónkra kaptam tőled. Minden nap a szekrényben kerestem, de nem voltak ott, tegnap este pedig kinyitottam a szekrényt, és ott voltak! Hogy magyarázod ezt?
– A sálat is megtaláltad? – kérdezte teljesen elbátortalanul Denis.
– Képzeld el! Csak nem ott volt, ahol szokott, hanem a bejáratnál lógott a fogason! – jelentette ünnepélyesen Nika.
– Nem is tudom, mit mondjak. Ez nem úgy tűnik, mintha tolvajok műve lenne – rázta a fejét a férfi.
– Én is ezt mondom! – jelentette ki diadalmasan Nika.
***
– Denis, menjünk ma moziba – Nika a vállához szorította a telefont, miközben a táskájában kereste a bejárati és a lakás kulcsait.
– Hű, korábban engedtek el a munkából? – örült a férj.
– Igen, képzeld, a főnök megengedte. Hogy korábban elmehessünk, az ünnepi túlórákért.
– Akkor rendben, el van döntve. Most indulok haza. Addig tedd fel a teát – adta meg a fontos utasításokat a férj, majd letette a telefont.
– Itt vannak! – kiáltotta örömmel a lány, amikor végre előhúzta a kulcsokat a táskájából.
Nika sietve rohant fel a lépcsőn. A fejében végigfutott a teendőlista, amit még meg kell csinálnia, mielőtt a férje hazaér.
Amikor kinyitotta az ajtót, Nika megdermedt. Nyilvánvaló volt, hogy valaki van a lakásban. De ki? A férje még dolgozik. Épp most beszélt vele, és más nem lehet…
„Lehet, hogy tolvajok?” – villant át az aggasztó gondolat.
Figyelmesen megvizsgálta a zárat. Nem volt feltörve.
„Furcsa, a tolvajnak megvan a kulcsunk? Pontosan emlékszem, hogy bezártam az ajtót.”
Nika körülnézett. A lakás rendben volt, rablás nyomai nem voltak láthatók.
A fürdőszobában víz csobogott, és az egész lakásban szappanos illat terjengett, ugyanaz, amely az elmúlt néhány hónapban olyan ijesztő erővel tűnt el. A konyhában a tévé ment, és edények csörömpöltek. Nyilvánvaló volt, hogy a nem hívott vendég éppen ott tartózkodik.
Igyekezve a lehető legcsendesen viselkedni, Nika levette a cipőjét, és a konyhába ment. Óvatosan kikukucskált a sarokból, és megdermedt…
Elena Fjodorovna, Denis anyja és egyben Nika anyósa, mintha mi sem történt volna, teát főzött magának egy pohárba. Az asztalon egy kis tálca állt keksszel és egy csészealj szendvicsekkel. A nő koncentrálva hallgatta a tévét, ezért nem hallotta meg, hogy a háziasszony megérkezett mögötte.
– Jó napot, Jelena Fjodorovna – kiáltotta Nika, már félelem nélkül belépve a konyhába.
Az idős asszony ijedten felkiáltott, és leült, könyökével felborítva a szendvicseket tartalmazó tányért. Amikor meglátta a konyha ajtajában álló menyét, sóhajtva felegyenesedett.
– Teljesen megőrültél? Majdnem megállt a szívem! – felháborodva intett a lánynak.
– Akkor ne mászkálj mások konyhájában, és a szíved is egészségesebb lesz – mondta Nika moralizáló hangon. – Nem túl vastagra szeletelték a kolbászt? – mosolygott, miközben a „szegényes” szendvicsre nézett.
– Egyébként, mit kerestek itt? – esett a helyére Nika, és már mosoly nélkül nézett az anyósára.
– Hát… – a hívatlan vendég szeme ide-oda járt.
– Értem, fürödni akartatok és meg is erősödni – válaszolt Nika a nő helyett.
– Ugyanaz a goromba maradtál. Mondtam Denisnek, hogy ne vegyen feleségül egy rendőrnőt. Mind cinikusak és egy csepp tiszteletet sem tanúsítanak az idősebbek iránt – sziszegte az anyós, magához térve.
– Ne térjen el a témától! Különben most alkalmazni fogom a szakmai tudásomat – vágott vissza Nika.
– Ne kiabálj, hanem köszönd meg – vágta rá az anyós a menyére. – Mondhatni megmentettelek titeket a biztos rablástól.
– Hogyan? Idejöttetek, és megettétek a legfinomabbat, hogy a tolvajoknak ne maradjon semmi? – kérdezte mosolyogva Nika.
– Neked csak gúnyolódni tudsz! De nekem ma valami rossz előérzetem volt! Ma elmentem a házatok mellett, és úgy döntöttem, beugrok hozzátok. Odamegyek az ajtóhoz, meghúzom a kilincset, és nyitva van… – Az anyós úgy nézett a menyére, mintha rajtakapta volna, hogy édességet lop a vázából.
– Pontosan emlékszem, hogy bezártam az ajtót – Nika nem hitt a fülének. Most már nem volt kedve nevetni.
– Na, most meg kitalálsz valamit! Beszélj, ne habozz! Hogy máshogy jutottam volna be a lakásotokba? – szorította a sógornőjét az anyós. – Nincs kulcsom. Ezért nem tudtam bezárni a lakást, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megvárom önöket, és hogy ne unatkozzak, főztem teát, és közben meg is töltöttem a kádat.
„Tényleg elkapkodtam magam, és nem zártam be az ajtót?” – aggódott a lány.
– Elena Fjodorovna, bocsánkot kérek, nem tudom, mi ütött belém. Igazából nem is sajnálom a kekszet és a szendvicseket. És a habfürdőt sem…
Az anyós olyan meggyőzően beszélt, hogy Nika megkérdőjelezte a memóriáját.
„Miért menne el a házunk előtt? A hab pedig már rég eltűnt a többi aprósággal együtt.” A memória segítőkészen emlékeztette a hiányzó csokoládétekercsre és a fülbevalókra is.
Valami nem stimmel itt, valami nem mondott el az anyósom, de mi?
***
– Nikaaaa!
A lány meghallotta a férje hangját. Megrezzent és hátrafordította a fejét. A moziból jöttek haza. Az utcán már sötét volt.
– Miért vagy egész este ilyen furcsa? Már ötször megkérdeztem, hogy tetszett a film? – Denis meglepődve nézett a feleségére.
– A film? Jó volt, tetszett – igyekezett gondtalannak tűnni a lány.
– Na, ki vele, mi történt? – nem bírta tovább Denis.
– Honnan vetted? Minden rendben – próbált kitérni a válasz elől.
– Látom, hogy egész este olyan vagy, mint aki vízbe esett.
– Mondd, bezártam ma a bejárati ajtót, vagy nem? – Nika vizsgálódva nézett a férjére.
Az egy pillanatra elgondolkodott.
– Dehogyisnem! Emlékszel, még meg is kértél, hogy tartsam a táskádat, aztán sokáig turkáltál, hogy a kulcsot a zsebébe tedd.
– Pontosan! – Nika a homlokára csapott. – Átvert, az ajtó zárva volt! Akkor hogy jutott be?
Denis értetlenül nézett a feleségére.
– Nikus, hogy érzed magad? Hívok neked egy taxit, és otthon készítek neked egy forró fürdőt a kedvenc habszappanoddal, és akkor rendesen kipihenheted magad…
– Ha-ha-ha. Azt hitted, megőrültem?
A feleség elmesélte a férjének, hogyan találta ma délután az anyósát a konyhában.
– Érted, a fürdőben víz folyt, és az én habszappanom illata volt. Csak azt nem értem, hogy jutott be a lakásba, ha tényleg bezártam az ajtót? – kérdezte a feleség, és vizsgálódva nézett a férjére.
– A fenébe! – káromkodott a férj, és tenyerével a homlokára csapott. – Én adtam anyának a kulcsokat!
– Miért? – Nika meglepődve nézett a férjére.
– Hat hónapja nyaralni voltunk. Anyának adtam a lakás kulcsait, hogy vigyázzon rá – magyarázta Denis.
– És miért nem vetted el?
– Hát, kértem, hogy adja vissza a kulcsokat, de valószínűleg elfelejtette – vont vállat.
– Aha, vagy szándékosan nem hozta el, hogy időnként beugorhasson hozzánk, és engedély nélkül elvigyen mások holmiját – Nika összehúzta a szemöldökét.
– Ne foglalkozz vele, holnap én magam megyek át és elhozom őket – intett Denis.
– Ne, ne – kiáltotta Nika. – Hagyd, én szeretnék egy kicsit megviccelni!
Nika fejében már egy alattomos terv kezdett formálódni. Ezután az anyósa biztosan megtanulja, hogy nem szabad mások lakásába engedély nélkül belépni.
***
Másnap este Nika kamerákkal töltötte meg az egész lakást, és a képeket átküldte a telefonjára. Most már a munkahelyén is láthatta, mi történik a lakásában.
Csakhogy másnap nem ment be dolgozni, hanem a szomszédjánál, Lenkinál maradt, akit gyorsan beavatt a titokba.
