Kórházban vagyok, vagyis fekszem. Te meg a barátaimat csábítod el?!
Oksana elhagyta Petrt. Hajnalban hazatért és kijelentette:
— Minden, drágám. Elmegyek. Megtaláltam életem szerelmét, azt a férfit, akivel boldog leszek.
— És én? Mi lesz velem?
— Mi van veled? Ha akarsz, te is légy boldog. Mi közöm nekem ehhez?
Oksana vállat vont és elkezdte összeszedni a holmiját.
— A legszükségesebb ruhákat most viszem magammal. A téli ruhákat később.
— Oksana. Te hát megcsaltál? – kérdezte végül megdöbbenve Péter.
– Igen – nézett rá meglepődve Oksana. – Furcsa, hogy eddig nem vetted észre.
– De kivel?!
– Antonnal. Ő igazi férfi! – Oksana szeme felcsillant. – Nem olyan, mint te.
– Én is igazi vagyok! Te magad mondtad! – tiltakozott kétségbeesetten Anton.
– Tévedtem.
Oksana becsapta az ajtót, és Péter egyedül maradt az üres házban. Két órát ült az ágy szélén, majd hirtelen ő is fogta a táskáját, beledobált néhány holmit, hívott egy taxit, és elhajtott a pályaudvarra.
***
Oksana volt a legszebb lány a kisvárosban. Mindenki rajongott érte, de Oksana Petre-hez került. Ő rabolta el. Egyszerűen lesett rá a munkahelye közelében az autójával, felajánlotta, hogy hazaviszi, majd gázt adott és elhajtott a pályaudvarra. Mielőtt a lány bármit is megértett volna, betuszkolta a távozó vonatra és elvitte pihenni délre.
„Olyan hirtelen és kiszámíthatatlan vagy„ – dorombolta egy héttel később Oksana.
A lány nagyra értékelte ezt a romantikus gesztust. Hiszen senkit – senkit! – az ismerősei közül nem raboltak el és vittek el délre.
„Ez még nem minden!” – ígérte Péter.
És valóban: miután visszatértek, elvitte Oksanát az anyakönyvhivatalba. A déli nap és a tenger hatására ellazult lány beleegyezett, hogy feleségül megy.
De a családi élet nem sikerült. Péter ugyanis úgy gondolta, hogy ő fog dolgozni (szerencsére több mint tisztességesen keresett), Oksana pedig fogja vezetni a háztartást. Nem, ha akar, dolgozzon ő is. De a borscs és a fasírt mindig legyen az asztalon!
Oksana viszont azt gondolta: férjhez megy, otthagyja a munkát, magával fog foglalkozni, és jelenlétével fogja szépíteni a világot. És ebben a világban nincs helye a borscsnak és a fasírnak – csak a zellernek és az avokádónak!
Kicsit eltérőek az elképzelések, nem igaz? Ezért kompromisszumot kellett keresniük. Oksanát természetesen, miután Péter elrabolta, kirúgták. Az új munkahelyén pedig félállásban állapodott meg. Így fél nap az irodát díszítette, fél nap pedig Péter házát.
– Anya, kész az ebéd? Mert Péter mindjárt megjön! – nyafogott Oksanka, miközben a körmét reszelte.
– Igen, kislányom, mindjárt kész!
– Siess, még el kell tűnnöd innen észrevétlenül.
Igen, igen, jól értették. Oksanka főzőtudományának csúcsa a saláták elfogyasztásában állt. A főzésről viszont az anyja gondoskodott. Csak Péter nem tudott erről. Ő egész nap keményen dolgozott, hogy új ruhákkal és ékszerekkel örvendeztesse meg Oksanocskáját.
***
De szörnyű dolog történt: Péter rosszul esett, mindkét lábát eltörte, és kórházba került. Oksanka ritkán látogatta meg: azt mondta, hogy a kórházi szagoktól rosszul lesz. Péter szomorú volt, ami nagyon elszomorította kezelőorvosát és egykori osztálytársát, Lenochkát.
– Petya, pozitív érzelmekre van szükséged, csak akkor gyógyulhatsz meg gyorsan. Így még egy hónapig fekszel a kórházban.
– Lenka, miért aggódsz ennyire értem? Van feleségem, aki gondoskodik rólam!
– Igen, igen, és hol van a feleséged? Három hete fekszel a kórházban, és senki sem látta még!
– Nem szereti a kórházi szagokat, ezért nem jön.
– Milyen buta vagy, Petya – rázta a fejét Lenka.
Lenka nem volt szép, csak egy átlagos lány. Szimpatikus, kedves, figyelmes, nem buta – de nem rohantak utána a férfiak, és nem álltak sorba, hogy elvigyék az anyakönyvhivatalba. Volt ugyan egy, de Lenka nem szerette. Hatodik osztály óta titokban szerelmes volt Petikába. A fiú pedig nem is sejtette.
– Az én Oksanochka jobban főz – jelentette ki egyszer Petka, amikor Lena hozott neki otthonról ennivalót.
– Ha! Ő most valahol ott főz, én pedig itt etetlek téged. Érted a különbséget?
Petr lenyelte a sértést, de folytatta a felesége dicséretét: gyönyörű, ápolt, főz, dolgozik – mindent megcsinál.
– Pet, nem akarok viszályt szítani a családodban. De túlságosan becsülöd Oksanát. Ő egyáltalán nem olyan, amilyennek te látod. Családi nyaralások
– Hallgass, asszony – nevetett Péter. – Én élek vele, és én jobban tudom, milyen az én Oksanka.
Péter tegnap nem tudta elmondani Oksankának, hogy kiengedik a kórházból. A nő azt mondta, hogy elfoglalt, és letette a telefont. Péter ezért ma meglepetést akart szerezni a feleségének.
A férfi egy másik férfi után lépett be a bejáratba. Az felrohant a lépcsőn, Péter pedig lassan követte: mégiscsak két törés…
– Szerelmem! – sikoltotta Oksana, amikor kinyitotta az ajtót.
Hát még csak nem is látta az ablakon keresztül, gondolta Péter, és mégis így fogad! Lenka pedig azt mondta, hogy…
Ekkor becsapódott a lakás ajtaja, és hirtelen két hangon – női és férfi – hallatszottak szerelmes szavak. Péter – amennyire az az ő helyzetében lehetséges – berontott a lépcsőfordulóba, remegő kézzel kinyitotta az ajtót, és ott – micsoda szégyen és gyalázat!
– Péter?! Mit keresel itt?! – Oksana szemei kerekek lettek, mint a baglyé.
– Zheka?! Mit keresel az én lakásomban?! – Péter értetlenül nézett barátjára (aki minden jel szerint már nem volt többé az). Az Oksanát ölelte a derekán.
– Oksana! Azt mondtad, hogy még nem jön haza! – felháborodott Zheka. – Ugyan már!
A vendég intett a kezével, és kiment.
– Ez mit jelent? – Péter hangja fel-felcsengett a felháborodástól. – Kórházban vagyok, fekszem. Te pedig elcsábítod a barátaimat?!
– Nem az, amire gondolsz! – Oksana olyan gyakran pislogott a műszempilláival, hogy mindjárt elrepültek.
– És mit gondoltam? – gúnyolódott Péter.
– Zheka beugrott, hogy feldíszítse a lakást a hazajöveteledre! Holnapra vártunk, meglepetés bulit akartunk szervezni!
– Miért üdvözölted őt „szeretlek”-kel?
– A boldog találkozást próbáltam!
Péter minden érvére Oksana azonnal válaszolt. Végül a férfi megnyugodott. Másnap Zheka teljes mértékben megerősítette Oksanka verzióját: azt mondta, meglepetést készítettek, próbáltak. Ő maga pedig úgy döntött: Isten az utolsó pillanatban megakadályozta. Különben ez a varázslatos nő miatt elvesztette volna a legjobb barátját.
Péter annyira szerette Oksankát és annyira bízott benne, hogy még egy idegen zokni az ágya alatt sem zavarta meg. Ki tudja…
***
És újra Péter és Oksanka lélek testnek lettek. Finom ebédek, könnyű reggelik, gondosan vasalt ingek. A feleség mindent megcsinált, és még mindig frissen nézett ki! Sőt: még szebb lett, és ragyogó új ruhákkal örvendeztette meg Pétert.
Egyik nap Péter és Zheka délután hazamentek. Az illatok közül csak Oksana parfümje volt érezhető. Ő nem volt otthon. A lakás nem volt rendben.
– Furcsa, hova tűnt? – kérdezte értetlenül Péter.
– Talán bevásárolt?
– Lehet… Jól van, hozom a papírokat, és indulunk.
Este Oksanka sem volt otthon. Másnap reggel felhívta: azt mondta, elment a barátnőjével autózni, csúszós az út, és most kórházban van. Nem, nem, semmiképpen sem mehet hozzá! Karantén van, úgyse engednek be. Nem adhat át neki semmit. Még az ablakon sem engednek integetni.
– Petka, a mi kórházunkban nincs karantén.
És Oksana sincs ott – próbálta meggyőzni a férfit Lenka.
– Oksana azt mondta, hogy egy másik városban vannak…
– De én az összes várost felhívtam 150 kilométeres körzetben. Nincs ott!
– Azt akarod mondani, hogy Oksana megcsal?
– Nem akarok semmit mondani – intett bosszúsan Lenka.
– Akkor miért terjesztesz pletykákat?
Petr nem is akarta elképzelni, hogy Oksana megcsalhatja. Másfél héttel felesége eltűnése után az irodában ült és szomorkodott.
– Péter – köhintett Zheka a háta mögött.
– Mi van? – morogta Péter.
– Bocs, de Oksana nincs a kórházban.
– Akkor hol van?
– Nézd, Tatjana-val elmentek „másik városba”, nem?
– Igen, és most mindketten kórházban vannak.
– Itt vannak Tatjana közösségi oldalai. Ma tett ki egy bejegyzést. Itt vannak Oksanakával – mutogatott Zheka a telefonjára.
Mindkét barátnő fényes, könnyű ruhában volt, nem kórházi pizsamában. Hátuk mögött nem kórházi falak voltak, hanem pálmafák és az azúrkék tengerpart. A lányok ölelkeztek és koktélokat emeltek a magasba.
– …! – káromkodott Péter. – Ezt hogy értsem?
– Bocs, haver. Nem tudom… – válaszolta szomorúan Zheka. – De engem jobban érdekel: ki fotózta őket?
Ekkor érkezett egy üzenet Oksankától: holnap engedik haza. Tanyuhával taxit hívnak, és maguk jönnek.
Másnap a feleség valóban hazatért – szebb, barnább.
– Honnan a barnulás? – kérdezte szigorúan Péter.
– Ott kvarckezelés volt, attól mindig barnul az ember!
– Biztos, hogy kórházban voltál?
– Persze! Kétségeid vannak?
– Igen, láttam a fotókat rólad és Tanyuháról!
Oksana káromkodott, pislogott a szempilláival, majd azonnal csicsergett.
– Petya, érted, spontán úgy döntöttünk, hogy elmegyünk pihenni!
– Akkor miért hazudtál?
– Mi van, ha nem engedsz el?
– Jól van. Ki fotózott titeket?
– Különböző turisták, mi kértük, hogy fotózzanak le minket együtt!
Péter elgondolkodott. Úgy tűnt, minden logikus. De valahogy nem hitt neki. Mit tegyen? Hiszen nem lehet együtt élni valakivel, akiben nem hiszel! Péter magában úgy döntött, hogy minden úgy történt, ahogy Oksana elmondta.
***
Még fél év repült el, mint egy mese. Oksana suttogta Péter fülébe, hogy ő a legjobb, mint egy kisgyerek örült az ajándékoknak, és örvendeztette férjét tortákkal, pitékkel, lasagnával… Péter ezért mindent megbocsátott neki: a késői sétákat a barátnőivel, a reggeliig tartó diszkózást, és azt is, hogy nem mindig vette fel a telefont.
És akkor, mint a villám a tiszta égből.
„Vége, drágám. Elmegyek. Megtaláltam életem szerelmét, azt a férfit, akivel boldog leszek…”
Péter ült és egy pontot bámult, majd hirtelen eszébe jutott valami vicces: tegnap Oksana beszélt egy vonatról, ami a tenger felé tartott. Akkor még van esélye utolérni és visszahozni a szökevényt! Mint annak idején, amikor elrabolta.
Abban a pillanatban, amikor
Péter a vonathoz ért, Oksana éppen felszállt a kocsiba. Mellette állt egy bajuszos férfi, aki kétszer olyan széles volt, mint Péter. Felültette Oksankát a lépcsőre, aki örömmel visított.
Az egész jelenet olyan undorítónak tűnt Péternek, hogy megszédült. Péter a peronra zuhant. A kísérők odarohantak hozzá. Oksana ezt észre sem vette.
– Menjenek innen, én orvos vagyok, segítek – egy ismerős arc hajolt Péter fölé, és ő elvesztette az eszméletét.
Péter a kórházban tért magához. Csend volt körülötte, valami kellemes illat lengett, és nem messze tőle valaki ült egy székben.
– Oksana, te vagy az? – szólította Péter.
– Nem, buta. Én vagyok – válaszolta Lenka.
– Mit keresel itt… ott…
– „Ott” elhoztam a válási papírokat: Oksana kérte. „Itt” – figyelek rád. Jól eltaláltad a peront!
– Elment? – A fájdalom tépte Péter szívét.
– Igen, Petya. Hidd el, így jobb.
– Jobb kinek?!
– Mindenkinek! Nos, látom, magadhoz tértél. Akkor én megyek.
Lenka kiment a szobából, Péter pedig elgondolkodott, hogyan fog tovább élni.
Másnap kiengedték a kórházból. Péter hazafelé tartott, tudva, hogy üres lakás várja. De még a bejáratnál megérezte Oksanka jellegzetes húsgombócának illatát. Senki sem főzött így! Az ajtó közelében az illat már elviselhetetlen volt.
– Visszajöttél! – kiáltotta Péter.
– Ez csak vicc volt?!
A konyhában valami leesett. Kiderült, hogy az anyósa. Nem tudott a lánya csínytevéséről, ezért mint mindig, eljött, hogy főzzön helyette.
– Petka? Mit csinálsz itt?
– Te meg?
– Én… hát… nos… – és a fasírtra mutatott. Ugyanolyan különleges formájú és illatú, mint amilyet Oksana főzött. Vagy az anyósom?
– Szóval te főzted egész idő alatt?
– Igen. Oksana soha nem tanulta meg…
Később kiderült, hogy Oksana egy „igazi férfi” kedvéért kiürítette Péter összes bankszámláját – ebből a pénzből fizették az utazást. Négy hónap múlva, amikor a pénz elfogyott, a szerető kitaszította Oksankát, mint egy kutyát. Oksana pedig visszatért Péterhez.
– Petya, ez hiba volt! Csak téged szeretlek!
– Nem, kicsim, többé nem dőlök be ennek.
– Anya?! – Oksana meglátta a konyhából kijövő anyját. Az anyja egyszerűen csodásan nézett ki, ellentétben a lányával. – Mit csinálsz itt?
– Fasírtot sütök – vonta meg a vállát az anya. – Petya, krumplipürével vagy tésztával?
— Makarónival!
— Jó, kedvesem, makarónival lesz — mosolygott az anyós a veje felé, majd visszament a konyhába.
Oksana eltorzította az arcát.
— Fúj, micsoda undorító!
— Mi undorító?
— Hát ez az egész… Te… az anyám…
— Ha nem tetszik, ne nézd!
Oksana elpirult és kirohant a lakásból.
— Pet, mindent elkészítettem, gyere, vacsorázz, én moziba megyek!
— Köszönöm! Te vagy a legjobb anyós! Bár már csak volt.
— Te pedig a legjobb vejem, bár már csak volt — nevetett válaszul az anyós. – Lenochka, szia!
***
Hamarosan ismerős csattogás hallatszott a lépcsőn. Lenochka sietett haza. Akkor, négy hónappal ezelőtt, elhatározta, hogy nem hagyja el Petrt. Az exanyósával együtt ápolták a férfit: az a falnak dőlt, nem evett. Egy hónap múlva magához tért, és rájött, hogy nem csak hálát érez Lenochka iránt, hanem valami többet is.
Az anyós, rájött, hogy egy szörnyet nevelt, és ő is támogatásra szorult, ezért Péter és Lena felajánlották, hogy költözzön hozzájuk. Az anyós beleegyezett, és váratlanul rátalált a rokon lelkekre idegen emberekben.
Titok: hamarosan ő is megházasodik! Péter szomszédjához: az egyszer a szédítő illatú fasírtra vetett egy pillantást, és beleszeretett a főzőlegyek szemébe.
Így Oksana, anélkül, hogy akarta volna, árulásával boldogságot hozott anyjának, volt férjének, Lenke-nek és Péter szomszédjának.
Hogy ő hol van most, azt nem tudjuk, és nem is akarjuk tudni. Megérdemelte az áruló!
