Abnormális

Őrült
– Jegor, engedj be! Engedj be! Az anyád vagyok! Pénzt kell adnod, különben nem fogadnak vissza – kívülről monoton kopogás hallatszott, a kiabálás nem szűnt – kötelességed!
Jegor a másik oldalon a falhoz dőlt és behunyta a szemét. Nem, nem nyitja ki! Elég volt, hogy egész gyerekkorát azzal a bélyeggel élte le, hogy „nem olyan, mint a többiek”.

A fiú bement a szobába, lefeküdt az ágyra, felvette a fejhallgatót és hangosabban kapcsolta a zenét.
Jegor nem emlékezett jól a korai gyerekkorára. Úgy tűnik, 5 éves korában kapott egy rádiótávirányítású autót, torta volt és a barátai az óvodából. Akkor még az apja is ott volt.
Aztán azok az emberek abból a furcsa szervezetből beköltöztek hozzájuk. És ezzel véget értek a fiú ünnepei.
Az anyja elég gyorsan a testvériség befolyása alá került. Apja, a nő elmezavarának hatására elhagyta a családot, elintézte a válást, és önként vállalta, hogy valamilyen pénzt fizet a fiának.
De az sem a gyerek ruhájára és cipőjére ment. Egyáltalán, gyerekkora óta a testvériség Egor számára valami olyan volt, mint egy polip, amely a zsákmányára leselkedik.

Kívülről békés és szokatlan. De aztán egyszer csak már nem tudsz kiszabadulni a szorító karmai közül.
Jegor hatodik születésnapját már nem ünnepelték. Ahogy a következő tizet sem, mert a szervezetben ez nem számított ünnepnek.
Helyette voltak általános „különleges napok”, amikor valami finomat lehetett enni. A többi időben a fiú anyjával házról házra járt, és más megtértekkel együtt mesélt a tanulásról.
Az anyja gyorsan eladta a lakást, a testvériség ügyvédei segítettek neki. Jegor gyakorlatilag hajléktalan lett, egy távoli faluban, egy barakkban kapott lakcím.

A pénz természetesen a közösséghez került.
Az egész iskolai éve alatt más nőkkel és gyerekekkel együtt egy közös szobában laktak. A külföldről érkező úgynevezett „humanitárius segélyből” öltözködtek. És végtelenül prédikáltak.
Az iskolában kinevették Jegort, ő verekedett, és ezért kétszer is megbüntették: először az utcán, majd a közösségben, a szakadt ruháiért és azért, mert nem prédikált elég buzgón.
Röviden, a fiút reménytelennek, felesleges tehernek tartották. Ezt ő is kihasználta. 16 évesen Jegor elszökött a városba, 1000 kilométerre szülővárosától.

Főiskolára ment, korán kezdett dolgozni, majd egyetemre. Most sikeres programozó, nemrég vett lakást.
De az a félelem, ami sok éven át kísérte, valóra vált. Anyja és annak fanatikus vallásos hívei újra rátaláltak. Kényelmes áldozatnak tartották, akit ki lehet szipolyozni.

Minden egy héttel ezelőtt kezdődött, amikor az anyja, akit alig ismert fel, a munkahelye közelében lesben állt rá:
– Szia, fiam, már három órája itt várlak.
– És miért érdekel?

– Hogyan? Hiszen az anyád vagyok! Hiányoztál, meglátogattalak. Nem örülsz, hogy látsz?
– Nem, nem hívtalak és nem vártam. Haza nem engedlek, nem hívlak meg. Ha éhes vagy, vehetek kaját.
– Köszönöm, fiam, együnk együtt. – Az anya nyilván örült a szerencsének.
Jegor vett neki kaját, leültek egy padra a parkban.
– És mi van a szervezeteddel? – kérdezte Jegor. – Tényleg kiléptél?
– Nem teljesen, fiam. De nem vagyok elég hasznos nekik. És most nincs hova mennem.
– Honnan szerezted a címemet?
– Megadták, azt mondták, menjek a fiadhoz. Így hát idejöttem.
Jegor sóhajtott:

– És hol szálltál meg, hol fogsz lakni?
– Nincs hova, tulajdonképpen. De nem baj, alszom a lépcsőházban.
Egor újra sóhajtott:
– Ne a lépcsőházban, gyere, megágyazok neked.
Az elkövetkező néhány napban Jegor még hitt abban, hogy az anyja normális lesz. Nem járt házról házra prédikálni, levest főzött neki, és mindenben igyekezett kedvében járni.

Kérdezősködött a fia életéről, arról, hogy hogyan tanul, hol és kivel dolgozik. Jegor, akinek az egész társasági élete főként a kollégákkal és ügyfelekkel való kommunikációra korlátozódott, felengedett és örömmel beszélgetett vele, mesélve neki a bánatáról és örömeiről.
Aztán, körülbelül egy héttel később, megjelentek ők. És eltűnt a pénz…
Jegor, mint mindig, hazajött a munkából, de anyját nem találta otthon. Azonban az íróasztalának fiókja, ahol a megtakarításait és egy nagy projektért kapott prémiumot tartotta, ki volt húzva.

Jegor már régóta akarta elvinni a pénzt a bankba, de nem talált rá időt. A fiú kinyitotta a fiókot. A pénz eltűnt, valószínűleg az anyjával együtt.
Az anyja azonban hamarosan megjelent a szervezet követőivel együtt. Bejött, a saját kulcsával nyitotta ki az ajtót, és örömmel mosolyogva így szólt:
– Fiam, büszke lehetsz rám, a piszkos pénzed jó célra ment. Most visszatérhetsz hozzánk, megmenekülsz, ahogy én is!
– Hogyan? Ez a megtakarításom nagy része, anya. Add vissza, különben feljelentést teszek lopásért.
– Hogyan lophatna a szeretett anyja a fiától? – kérdezte gondtalanul az anya. – Ki hinne neked? Nevetségessé akarsz válni?
Mosolygott tovább, de az arcán a vidám kifejezés helyett hideg vigyor maradt.

Jegor felugrott és kiáltott:
– Tűnj innen! És ne lássalak többé sem téged, sem a csatlósaitokat.
Olyan buta gyerek voltam, hogy elhittem, hogy hiányoztam neked, hogy normális családra vágytál.
És megint megfizettem érte. Jó, hogy csak pénzzel.
– Te senki vagy nekünk. Áruló, nincs okod sajnálni magad. Te nekünk tartozol, és egész életedben bocsánatot kell kérned! – kiáltotta anyja fájdalmasan. Szemeiben nem volt szeretet, csak gyűlölet.

Jegor kilökte anyját és kísérőit az ajtón. Bezárta mindkét zárat, tudva, hogy anyjának csak az egyikhez van kulcsa. Egy ideig hallgatta a lépcsőházban az anyja kétségbeesett kiáltásait és az ajtó kopogását.
***
Reggel Jegor kiment az ajtón, hogy elinduljon a szokásos futásaira. A bejáratnál egy padon ült az anyja két ismeretlen férfival.
Amikor meglátta a fiát, sírva kiáltott:
– Itt van! Itt! Az én vércsecsemőm – már nem ismeri fel az anyját. Látod, ilyen a sorsom, hogy az utcán, a kerítés mellett kell meghalnom. Jól aludtál, fiam, míg én a bejáratban a ruháimmal töröltem a padlót?
Jegor elhaladt mellette, igyekezett nem figyelni a kiáltásaira. De az anya nem hagyta békén, a kísérői sem. A fiú megállt, megfordult és megkérdezte:

– Na, mit akartok? Miért jöttetek?
– Fiam, hát tudod, hogy befizetünk. Gyerekkorod óta a szervezetünk tagja vagy, tudod, mennyi jót teszünk.
Fizess önként. – Az anya hangja kedvesből valahogy visítóvá vált. – Különben tönkretesszük az életedet és a hírnevedet. Otthon és a munkahelyeden sem lesz nyugtod.
– Miért kellene neked és a szervezetednek fizetnem, anya? Az ő hibájukból voltam sok éven át hajléktalan, nem volt rendes ételem és ruhám.
– Ez mind azért van, mert soha nem hittél őszintén – jelentette ki meggyőződve az anya –, bánj meg, mielőtt késő lesz. Csak az igazak menekülnek meg.

– Menjetek el, vagy hívom a rendőrséget – mondta fogcsikorgatva Jegor –, amennyire tudom, a szervezetetek jelenleg törvényen kívül áll.
A három nő elment. Jegor pedig rájött, hogy szó szerint megfagyott a félelemtől. Annak ellenére, hogy már 8 év telt el, még mindig pánikba esett, ha meglátta ezeket az embereket.
Másnap Jegort behívta a főnöke:
– Tudod, én mindent megértek, ez nem az én dolgom, de tudod egyáltalán, hogy itt mindenki téged keres a telefonon? Igaz, hogy kidobtad az anyádat a házból, és most az utcán él?
– Igaz, hogy gyerekkorom óta egy r..el..i..ozs szervezetben éltem az ő hibájából, és ő eladta a lakásunkat, és mindent a vezetőjének adott.
– Figyelj, Jegor, nem akarok rád támadni, de egy nagy ügyfél hívott miattad. Nem akarja megérteni a helyzetet, csak ellenzi, hogy az ő projektjein dolgozz.

Szóval, sajnálom, de azt javaslom, hogy menj szabadságra egy időre, vagy keress másik munkát.
Jó ajánlást adunk neked, ne aggódj, de nekünk nem kellenek a bajok.
Jegor még aznap felmondott. Nem volt értelme meggyőzni a főnököket, hogy ő nem monstrum.
A szervezet hatalmáról már gyerekkorában és fiatalkorában meggyőződött. Valószínűleg tudták, hol tanult és hol lakott korábban. Csak várták, amíg a fiú talpra áll, és zsarolhatóvá válik.
Gondolkodva sétált hazafelé. Megcsörrent a mobiltelefonja, Jegor anélkül, hogy ránézett volna, felvette a kagylót, és hallotta:
– Na, ez csak egy kis bemutató volt a képességeinkből. De teljesen tönkretehetjük az életed. Hiszen te áruló és hitehagyott vagy. Akarod kipróbálni?

– Menjetek a fenébe – ordított Egor a telefonba –, már nem félek.
– Majd meglátjuk, mit mondasz holnap – gúnyolódott a hang a telefonban –, még csak most kezdtük, és máris munka nélkül maradtál. Ne hidd, hogy megúszhatod.
Jegor letette a telefont és elgondolkodott. Nem akart újra költözni. És nem akarta feladni a bejáratott életét sem. Úgy döntött, hogy reggelig mindent úgy hagy, ahogy van, hazament és lefeküdt aludni.
Reggel, amikor a szokásos útvonalon ment futni, Jegor szórólapokra bukkant, amelyek az egész környéken ki voltak ragasztva.
Azokon állt, milyen szörnyűségeket követett el állatokkal.

Amíg a fiú letépte a gyűlöletes hirdetéseket, amelyeken az arca volt, egy szomszédasszony elhaladt mellette, és így szólt hozzá:
– Pedig olyan rendes fiúnak tűnt.
Jegor rájött, hogy ez a szervezet következő lépése. És mi lesz tovább? Addig fogják kínozni, amíg csak tudják? Igen, ha valami történik vele, Jegorral, az anyja örökli a lakást. Na tessék, ez a cél.
Tennie kellett valamit. Ismét tehetetlennek és kicsinek érezte magát.
Amint hazaért, csengett a telefon. A vonalban ugyanaz a hang hallatszott:
– Na, hogy tetszik az új életed demó verziója, Jegor? Tetszik? Hamarosan a szomszédok maguk jönnek majd, hogy bíróságot tartsanak feletted. Még nem is kezdtük el igazán tönkretenni a hírnevedet.

– Mit akartok?
– Mit akarunk? Te a miénk vagy, Egor. Az anyád még gyerekkorodban hozott be a szervezetbe. Ismered a szabályainkat. Fizess, és élni fogsz.
Még munkát is szerzünk neked. Majd meglátod, a főnököd visszaköszönni fog, és könyörögni fog, hogy térj vissza. Vagy ha akarsz, mehetsz egy jobb helyre is dolgozni.
– Nem akarok semmit – mondta fáradtan Egor –, tegyetek, amit akartok, ez nem változik.
Letette a telefont, és rájött, hogy tényleg fáradt. A fiú kinyitotta a telefonját, megkereste a legközelebbi járatot Kalinyingrádba, és vett egy repülőjegyet.
A lakást később eladja. Most csak meg kell mentenie az életének maradékát. És remélni, hogy az anyja és a barátai nem találják meg hamarosan.
Vagy egyszerűen csak megunják üldözni. Keressenek maguknak másik áldozatot. Ő már megfizette a szabadságáért.