Vika és férje koncertre készültek. Egy hónappal korábban megvette a jegyeket. Egész héten arra készült, hogy találkozhasson kedvenc színészével. Új ruhát, új cipőt és új táskát vett. Reggel megcsinálta a frizuráját. Úgy tűnt, minden készen áll.
De a férjét behívták dolgozni. Két órával a koncert kezdete előtt telefonáltak.
„Jó napot, Matvej Fjodorovics” – válaszolta Gennadij, jelentőségteljes pillantást vetve a feleségére. „Valami sürgős, mert a feleségemmel koncertre készülünk.” „De mit mond? Hát persze! Természetesen megyek. Egy óra múlva ott vagyok.”
Gennady kikapcsolta a telefont, ránézett a feleségére, sóhajtott és széttárta a karjait.
„Sajnos” – mondta.
„Mi sajnos?” – gondolta Vika. „Azt akarod mondani, hogy a koncert elmarad?”
Gennady bűnbánó pillantást vetett a feleségére.
– Ne mondd, hogy sürgősen hívnak a munkába, és ezért nem megyünk sehova? – kérdezte Vika.
Gelendzsik, a tengerpart, naplemente, a Fekete-tenger. © Mihail Leks, a csatorna és a történet szerzője
– Hát, te magad hallottad – válaszolta Gennady, és a telefonját mutatta a feleségének, mint vitathatatlan bizonyítékot szavai igazságára. – Matvey Fyodorovich! Személyesen! – Gennady az ujjával kopogott a képernyőn. – Hívott! Azt mondta, hogy probléma van a körzetben. Megkért, hogy oldjam meg.
– Először is – válaszolta Vika bosszúsan –, nem hallottam, hogy Matvej Fjodorovics hívott. Személyesen! Lehet, hogy a fiatal felesége, Alla hívott. Miért ne? És arról sem tudom, miről beszéltek.
– Mit beszélsz, Vika?! – lobban fel Gennady. – Milyen fiatal feleség? Mi köze neki ehhez? Esküszöm, hogy ő volt! Miért hazudnék neked? Hívott, hogy jelezze a problémát a hetes körzetben. Megkért, hogy intézkedj.
„Miért kell ezeket a részleteket megadni a részleg számával együtt?” – gondolta Vika. „Mintha nem érdekelne. Még magyarázkodik is. Általában ilyen esetekben nem magyaráz semmit. Elmenne pár szó nélkül, és ennyi. De most? Ennyi szó! Még esküszik is. Gyanús.”
“Másodszor – folytatta –, még ha így is van, miért hívna Matvej Fjodorovics vasárnap dolgozni? Ráadásul este!
– Mondom már. Az alapzat. Megrepedt. Az egész kerületén.
„Nézd csak meg – gondolta Vika –, megint technikai részletekkel jön. Szándékosan csinálja? Hogy gyanút fogjak?”
– Nélküled nem boldogulnak?! – kérdezte Vika ironikus mosollyal.
– Én vagyok a főmérnök – válaszolta Gennady nyugodtan, méltóságteljesen. – És ilyen esetekben a jelenlétem (mint felelős vezető) kötelező. Furcsa, hogy ilyen dolgok meglepnek téged. Egyszerűen kötelességem ott lenni, ahol ilyen helyzetek adódnak. Ez a kötelességem.
– Ne folytasd – Vika nem akart többet hallani, mert minden világossá vált számára.
„Ma nem megyünk sehova – gondolta –, és hiába készültem egész héten. Hiába vettem új ruhát, hiába vettem új cipőt. A frizurámat is nem tudom, kinek csináltam. És még ez a táska is. Minden hiába.”
– Ha kötelességed, akkor persze – mondta Vika. – Menj!
– Megsértődtél? – kérdezte Gennadij.
– Egyáltalán nem – válaszolta büszkén Vika. – Miért sérülnék meg?
– Igaz?
– Igaz – válaszolta Vika kihívóan, alig tartva vissza magát, hogy ne kiabáljon a férjével.
A felesége hangjából Gennady megértette, hogy ez nem igaz, és hogy megsértődött.
„Meg kell értened” – kezdett mentegetőzni Gennady. “Az alapok komoly dolog. Az egész kerületen. Érted? Repedés! Tudod, milyen következményekkel járhat ez?
És ha most nem megyek oda személyesen, hogy megnézzem, nem tudom, mi történhet még.
– Mi? – kérdezte Vika komolyan, bár már nem érdekelte.
„Legyen ott bármi – gondolta keserűen –, nem érdekel. Minden rossz már megtörtént az életemben. Rosszabb már nem lehet.”
– Bármi! – válaszolta Gennady teljesen komolyan. – Nélkülem ott mindenféle zűrzavar lesz! És aztán én leszek a hibás. Mint főmérnök.
– És rajtad kívül nincs más mérnök a cégednél, ugye?
– Mit beszélsz, Vika? Milyen irodában? Mi egy komoly vállalat vagyunk. És milyen más mérnökökre gondolsz?
– Olyanokra, mint te, Gena. Építőmérnökökre! Vagy rajtad kívül nincs más alapozási szakember a te komoly intézményedben?
Keserű mosoly villant Gennadij arcán.
– Miről beszélsz, kedvesem? – kérdezte panaszosan. – Építőmérnökök!
Alapozási szakemberek! Honnan? Csak a címük, hogy mérnökök. Nem értem, mit tanultak. Ha én nem lennék, ott már régóta minden leállt volna. Hiszen minden rajtam áll. Gondolod, hogy ha másképp lenne, Matvej Fjodorovics felhívott volna? – Gennadij ismét megmutatta a telefont a feleségének, és megérintette az ujjaival a képernyőt. – Személyesen! Na?!
– Akkor miért dolgoznak nálatok? – kérdezte sértődötten Vika. – Ha nem érnek semmit. Az ilyeneket el kell küldeni.
– Úgy beszélsz, Vika, mintha én vettem volna fel őket. Ez a személyzeti osztály dolga. Nekem mi közöm hozzá? Ha rajtam múlna, mindet kirúgnám. Ismersz engem.
Ekkor Vika zseniális ötlet jutott eszébe.
– Jó, jó – mondta Vika nyugodtan. – Menj csak. Mentsd a bőröd! A koncertre meg mehetek egyedül is. Egyedül!
„És akkor nem volt hiába – gondolta –, hogy a ruha, a cipő, a táska és a frizura. Istenem, milyen okos vagyok!”
Vika hangulata visszatért a régi kerékvágásba. Újra boldognak érezte magát.
„Az élet szép dolog – gondolta örömmel Vika. – Bármi is történjék, minden problémát meg lehet oldani. Nincsenek nehéz, kilátástalan helyzetek. Mert mindenből lehet kiutat találni.”
Gennady meglepetten nézett boldog feleségére.
„Koncertre mész?” – kérdezte szigorúan.
„Hát, igen!”
„Nélkülem?”
„Nem hagyhatom elveszni a jegyeket” – válaszolta vidáman Vika.
„Nem fognak elveszni” – mondta Gennady. „A jegyeket a barátaimnak ajánlom.”
„Miért ajánlod nekik?” – nem értette Vika.
– Nem kétlem, hogy valamelyikük biztosan elfogadja. És örömmel elmegy erre a koncertre.
– Én is örömmel elmegyek erre a koncertre – mondta nyugodtan Vika. – Szóval nem kell zavarnod a barátaidat.
– Nem zavarok senkit. Miről beszélsz? Egy telefon, és a jegyek máris el is mennek.
– Nem kell senkinek sem telefonálni. Na ne már. A koncertre én megyek.
– Micsoda ostobaság! – kiáltotta Gennadij. – Semmiféle koncertre nem mész nélkülem. Nem engedlek!
„Mi ez meg? – gondolta Vika, meglepetten nézve a férjére. – Jól hallottam? Azt mondta, hogy nem enged el?”
Vika nem hallott rosszul. Gennady valóban nem engedhette, hogy a felesége elmenjen erre a koncertre. Ezért mondta ezt. És nem engedhette egy egyszerű okból. Mert ő is erre a koncertre ment. És nem egyedül. Allával!
Igen, igen. Azzal a bizonyos Allával, Matvey Fyodorovich fiatal feleségével. Az egész történet a hirtelen munkába hívásról Alla találta ki. Mert ő is el akart menni a koncertre Gennadijjal. Ő telefonált Gennadijnak a férje telefonjáról a megbeszélt időpontban. Sőt, mély hangon beszélt vele, igyekezett utánozni a férje hangját. Minden esetre. Soha nem lehet tudni! Hirtelen Vika meg akarja nézni, ki hívta, vagy meghallja a hangot.
És most úgy alakult, hogy Gennadij maradhatott jegy nélkül a koncertre, amit már megígért Allának, mert Vika is jelezte, hogy szeretne elmenni!
„Mit mondjak Allának? – gondolta. – Nem fogja megbocsátani.”
– Miért nem engedsz el? – csodálkozott Vika.
– Mert… – Gennadij egy kicsit gondolkodott, hogy kitaláljon egy megfelelő választ, amelytől minden függött. – Mert féltelek! – válaszolta magabiztosan Gennadij.
Abban a pillanatban nem jutott eszébe semmi okosabb.
„Ez valami új – gondolta Vika. – Féltékeny! Eddig nem volt ilyen. Húsz év közös életünk alatt soha nem volt féltékenység. És most hirtelen megjelent a féltékenység. Amint a lányunk felnőtt, férjhez ment és elköltözött a férjéhez egy másik városba, hirtelen féltékeny lett?! Gyanús.”
– Féltékeny vagy, és ezért nem engedsz el? – kérdezte Vika.
– Nem csak azért.
– Akkor miért?
– Mert! – válaszolta határozottan Gennady, és ismét elgondolkodott a következő okon. – Mert a koncert késő este véget ér. Te pedig egyedül leszel. Aggódni fogok, hogy egyedül hazaérsz-e.
„Gyakran járok késő este egyedül boltba” – gondolta Vika – „és eddig nem érdekelte. Miért most? Gyanús.”
„Nem egyedül megyek” – mondta Vika. „Viszek magammal egy barátnőt.”
„Milyen barátnőt?”
„Ljusát. Biztosan velem jön a koncertre.”
– Ne merészelj! – mondta szigorúan Gennady. – A koncertre megy. A barátnőjét is magával viszi. Ne is álmodj róla.
– Miért? Miért nekem kell szenvednem miattad?
– Mit beszélsz, Vika? Hallod magad? Ő fog szenvedni. A férjed egész éjjel dolgozik. Ott a bajok tetőfokára hágtak. Az alapok repednek! Nem tudod, mit fogj tenni! És ő? Ahelyett, hogy egy kedves búcsúszóval támogatna, koncertre készül. És kivel? Ljusával. Ljusja nemrég vált el! Biztosan új férjet keres magának! Te meg? Koncertre mész vele? Nem jutott eszedbe semmi jobb? El tudom képzelni ezt a koncertet. Én egész éjjel dolgoznom kell! Te meg? Szórakozol? Akkor váljunk el inkább! Miért ne?
– Te egész éjjel dolgozni fogsz? – csodálkozott Vika.
– Egész éjjel, kicsim, egész éjjel – válaszolta Gennadij.
„Ezt most nem értem” – gondolta Vika. „Egész éjjel? A repedt alapzat miatt?”
– És mikor jössz vissza? – kérdezte.
– Holnap este, – válaszolta Gennady, egy csepp zavar nélkül. – Ha minden rendben lesz. Ha nem, akkor… tovább kell dolgoznom. Amíg mindent meg nem javítunk.
„Tényleg minden úgy van, ahogy mondja?” – gondolta Vika. „Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem. De hogyan ellenőrizhetném? Nem fogok utána kémkedni! Nincs más választásom, mint hinni neki.”
„Jól van” – mondta Vika. „Meggyőztél. Otthon maradok. Egyedül. És unatkozni fogok.”
– Imádlak – kiáltotta örömmel Gennady.
– Megígérem, hogy a következő hétvégén mindenképp elmegyünk valahova. Például a cirkuszba. Akarsz cirkuszba menni? Felvidítana!
– Igen.
– Ennyi. Egy hét múlva megyünk. Most pedig maradj otthon. Nézd a tévét. Mindjárt kezdődik a kedvenc sorozatod.
Miután elkísérte a férjét, Vika már le akart ülni a tévé elé, de ekkor felhívta a barátnője, Lusia. Meghívta Vikát, hogy menjen vele koncertre. Lusi két jegyet szerzett arra a koncertre, amelyre Vika Gennadijjal akart menni.
„Ez a sors! – gondolta Vika. – Szerintem Gennadij nem fog megharagudni, ha megszegem a tilalmát. Hiszen nem akarok semmi rosszat tenni.”
Végül csak a koncert végén látta Vika, ki ült azon a helyen, ahol neki és a férjének kellett volna ülnie.
„És mi lesz az alapokkal? – gondolta Vika, amikor meglátta Gennadijt Allával. – Mi lesz a repedéssel a teljes kerületen? Vagy már mindent kijavított, és Matvej Fjodorovics hálából megengedte neki, hogy elvigye a feleségét a koncertre?”
Vika megosztotta az információt Ljusával.
Elkezdtek gondolkodni, hogyan tovább.
„Először is fel kell hívni Matvej Fjodorovicsot” – javasolta magabiztosan Ljusja. „Meg kell tudni, hol van és mit csinál. Egyúttal megkérdezzük, tudja-e, hol van most a fiatal felesége. Lehet, hogy tényleg ő kérte Gennadijt, hogy vigye el a színházba.”
Így is tettek. Kiderült, hogy Matvej Fjodorovics otthon van, tévésorozatot néz. A fiatal felesége, Alla pedig ma elutazott az anyjához a faluba. Két hétre. És nem repedt meg semmilyen alap. Gennadij pedig holnaptól szintén szabadságon van.
– Most nézzük meg, hová mennek a szerelmesek – javasolta Ljusja. – Biztosan lakást bérelnek. Meg kell tudnunk, hol. Aztán odahívjuk Matvej Fjodorovicsot.
De mielőtt odahívnánk, összeszeded a férjed holmiját.
Már késő éjszaka volt, amikor az Alla és Gennadij által bérelt lakásban csengetnek.
– Valaki csenget – mondta ijedten Alla, felébredve.
– Ki lehet az? – kérdezte álmosan, meglepődve Gennadij.
– Félek – mondta Alla.
– Velem nem kell félned – mondta magabiztosan Gennady. – Várj itt. Mindjárt megnézem.
Gennady a kukucskálólyukon kinézett, és meglátta a főnökét, mögötte pedig a feleségét, és azonnal tudta, hogy ez az ő vége.
