— Egy óra múlva megérkeznek a faluból a rokonok, teríts nekik asztalt a tisztáson! — mondta Dasha férje. — De ne úgy, mint legutóbb. Ne hozd szégyenbe, kérlek! A rokonok ilyen messziről jöttek, és te tésztát tálaltál nekik.
Darya hazatért a munkából, szilárd szándékkal, hogy botrányt csapjon drága férjének. A férje néhány órával korábban telefonált neki, és örömteli hírt közölt: rokonai érkeznek hozzájuk. A harmadik család egy hónap alatt. Dasha belépett a lakásba, óvatosan levetette a cipőjét, és benézett a nappaliba: a férje, mint mindig, tévét nézett. Dasha dühös lett:
— Dima, elegem van a rokonokból! Közeli, távoli, mindegy — kiáltotta Dasha — még megérteném, ha legalább egy kicsit segítenél. De mindent nekem kell csinálnom: főzni, takarítani utánuk, pénzt kölcsönadni nekik kirándulásokra, bevásárlásra. Visszaadott valaki egy fillért is?!
— Először is, helló. Másodszor, a rokonok szentek! — A férj jelentőségteljesen felemelte az ujját. — Nem az én hibám, hogy nekik tetszik a városunk.
— És a vendégszeretetem — morogta Dasha.
A férje, mint mindig, Dasha elé állította a tényt. Dima mindig így tett – csak figyelmeztette a feleségét a rokonok újabb látogatásáról, és úgy gondolta, ezzel a feladata véget ért. Dasha magának kellett boldogulnia. A férj még a bevásárlásban sem segített Dasának, viszont amikor a rokonok megérkeztek, azzal dicsekedett, milyen házias felesége van és milyen kényelmes a lakásuk. Az ingatlan egyébként Dasáé volt – szüleitől örökölte.
***
Dasha és Dima három évvel ezelőtt találkoztak, szinte véletlenül. Dasha új tévét akart venni, ezért elment egy háztartási gépek boltjába. Azonnal odalépett hozzá egy szimpatikus eladó, aki Dmitrijnek mutatkozott be, és megkérdezte, mit szeretne Dasha. Meglepően gyorsan talált a lánynak megfelelő tévémodellt, és azt mondta, hogy ha bármilyen kérdése van a beállítással, szívesen segít. A fiatalok telefonszámot cseréltek, és Dasha, miután megrendelte a szállítást, elégedetten távozott a boltból.
A ravasz tévé nem akart beállni, ezért Dasha élni akart Dima ajánlatával, felhívta és segítséget kért. Dima este, munka után beugrott. Kiderült, hogy Dima remekül ért a technikához, mindent gyorsan megjavított. Dasha meghívta vendégét egy csésze teára, aki örömmel elfogadta a meghívást.
– Én vidékről származom – vallotta meg Dmitrij, és étvágyosan rágcsálta a kekszet, teát kortyolgatva. – Vidéken miből lehet megélni? Csak a farmon, traktorosként. Ezért költöztem a városba, közelebb a civilizációhoz. Először villanyszerelőként dolgoztam, aztán egy barátom meghívott egy háztartási gépek boltjába. Eladóként helyezkedtem el. Nem panaszkodom, a fizetés normális…
– Én közgazdászként dolgozom – válaszolta Dasha –, a munkám nem olyan érdekes, mint a tiéd, de nem panaszkodom. Dima, mennyivel tartozom neked a beállításért?
– Ne becsmérelj – mosolygott a fiú –, de tudod mit? Menjünk el valamikor egy kávézóba, és akkor kvittek vagyunk?
Dasha nagyon megtetszett ez a szimpatikus eladó, és azonnal beleegyezett. Körülbelül fél évig jártak, és a szikra elég gyorsan komoly kapcsolattá alakult. Szerény esküvőt terveztek, csak a legközelebbi rokonoknak. Dasha néhány évvel ezelőtt elvesztette szüleit, és örökölt egy szép két szobás lakást a város központjában. Dima viszont olyan nagy családdal rendelkezett, hogy Dasha megdöbbent, amikor meglátta, hányan gyűltek össze a kávézóban.
„Ezek a szüleim, ezek a nagybácsik, nagynénik, a fal mellett ülnek az unokatestvéreim, velük szemben pedig a testvérem, Borisz és a családja” – sorolta halkan Dima.
Dasha zavartan bólintott, igyekezve mindenkit megjegyezni. Nem hiányzott még, hogy összezavarodjon ebben a hatalmas nagybácsik, nagynénik, bácsik és nénik, testvérek tömegében. Az ő részéről csak néhány barátnője jött el a munkából, és Zina nagymama, aki a város szélén lakott.
– Az első és a második szünet között van egy kis szünet! Keserű! Töltsd a harmadikat!
Dasha-t zavarta a férje rokonainak viselkedése. Valami… illedelmesnek nem mondhatóak voltak. A rokonok egyáltalán nem tettek szünetet a köszöntők között, és a szemünk láttára részegek lettek. Ez nagyon kellemetlen volt Dasha számára, aki egy szálka alkoholt sem bírta. De az esküvő az esküvő, ezért illedelmesen és udvariasan kellett viselkednie. Dasha csendben tűrte és arról álmodozott, hogy ez a bacchanália minél hamarabb véget érjen.
***
Dima még az esküvő előtt költözött Dasha-hoz. Csendes, rendezett családi élet kezdődött. Az első fél évben minden mesébe illő volt, a fiatalok mindent együtt csináltak: együtt jártak bevásárolni, vacsorát főztek, majd ölelkezve nézték kedvenc thrillerjeiket, vagy sétáltak a parkban.
„Olyan gondos velem” – dicsekedett Dasha a barátainak – “virágot ad, moziba, színházba visz. Megígérte, hogy egy hónap múlva elvisz egy üdülőhelyre síelni.
„Boldog vagy, Dasha” – sóhajtottak a barátnők –, „szerencsés vagy! A mi pasijaink hazajönnek a munkából, lefekszenek a kanapéra, és egész éjjel nem kelnek fel. Csak parancsolgatnak.”
Vagy Dasha elrontotta a szerencsét, megszegve a „boldogság csendben jár” mondást, vagy a hold nem volt megfelelő fázisban, de hamarosan minden megváltozott. Körülbelül fél évvel az esküvő után Dima először közölte a feleségével, hogy a szülei megérkeznek, és Dasha köteles őket illendően fogadni.
Darya igyekezett: elegánsan terített, több salátát és meleg ételt készített, sőt, még egy kis tortát is sütött. Az anyós és az após nem igazán értékelték a fáradozását – Dima anyja nem szégyellte megmondani a menyének, mit gondol:
– Nagyon furcsa, Darya, ahogy főzöl. Ez ehetetlen! Miért nincs majonéz a salátában? – szorította össze az ajkát Vera Petrovna – és ez itt a tálban mi?
– Olivier – piált Darya – van benne majonéz. Csak zsírszegény. És csak egy picit…
— A kolbász helyett húst kellett volna tenni az olivierbe. Az eredeti receptben így van írva. És majonéznek sok kell! Hol tanultál főzni? Dima, egy tehetségtelen nőhöz mentél feleségül. Gratulálok, fiam! Nagyon jó választás!
Dasha dühös lett: ki adott jogot az anyósának, hogy sértegesse?
— Először is, a majonéz egészségtelen — kezdte nyugodtan magyarázni Dasha —, másodszor, az eredeti receptben homár és nyúlhús is van! Elnézést, Vera Petrovna, de fizikailag nem volt időm húst venni. Én is dolgozom. Tényleg ehetetlen?
– A csirke kemény! – jelentette ki tele szájjal az após, Ivan Iljics. – Mintha csiszolópapír lenne! Na, Verochka… Ez a kisasszony nem ér fel hozzád. Ti városiak nem tudtok főzni. Szégyen!
– Igaz, Dasha, mi történt veled? – kérdezte váratlanul Dima. – Ez tényleg ehetetlen! Ez nem csirke, hanem egy régi cipő!
Dasha megdermedt. Ahelyett, hogy kiállt volna mellette, a férje szülei előtt megszégyenítette. A nyakáig temette! Csendben befejezték az evést. Amikor a szülők és Dima elmentek a nappaliba, Dasha sírni kezdett. Rövid házassága során először érezte csalódást és bánatot – nem ilyen hercegről álmodott.
***
Pénteken megérkeztek az apósok. Mintha csak megbeszélték volna. Másnap az egész család elment bevásárolni. Vera Petrovna, mintha elszabadult volna, hangsebességgel rohangált a boltokban, és mindent felkapott, ami a szemébe akadt. Vera Petrovna és Dasha majdnem egy órát töltöttek a háztartási áruházban, az edények és egyéb szükséges apróságok részlegén. Az anyós, maga előtt tolva a teli bevásárlókocsit, így szólt a menyéhez:
— Menjünk a pénztárhoz. Ma ennyi elég.
Dasha engedelmesen követte Vera Petrovna-t. Az anyós elkezdte kirakni a vásárlást a szalagra. A pénztáros beütötte az utolsó bögrét, és kijelentette:
– Tizenkétezer négyszázhatvanhat rubel. Kártyával vagy készpénzzel?
Vera Petrovna várakozóan nézett Dárjajára. Az eleinte nem értette, mit akarnak tőle. A szünet elhúzódott, az anyósa türelmetlenül követelte:
– Na, fizess, mire vársz? Hogyan kényelmesebb: készpénzzel vagy kártyával? Az emberek kérdezik! Miért állsz ott, mint egy szobor?
Dasha megdermedt: biztosan nem akart majdnem tizenháromezer rubelt költeni az anyósára. Miért neki kellene fizetnie az ő vásárlásait? Dasha nem szégyellte magát, ezért Dima anyjától egyenesen megkérdezte:
– Miért én? Én nem vettem semmit ebben a boltban, ez mind a maguké. Ha a maguké, akkor fizessék maguk!
Vera Petrovna elhúzta a száját:
– Örömmel fizetnék, de nem tudok. A pénztárcámat a lakásukban hagytam. Nem hagytak rendesen összepakolni, állandóan siettettek, azt akarták, hogy öltözzek fel gyorsan. Azt mondták, hogy a taxi már megérkezett, és mindenki csak rám vár. Így nem vettem magammal a pénztárcámat, ott maradt az éjjeliszekrényen.
A pénztáros ideges lett:
— Kérem, döntsön valamit a fizetéssel kapcsolatban. Vagy azt akarja, hogy az egész árut kézzel töröljem? Hogy aztán a főnököm megbüntessen? Ha nincs pénze, miért jött egyáltalán a boltba? Ráadásul ilyen összegre vásárolt!
Botrány tört ki. Dasha nem akart engedni az anyósának, ezért Vera Petrovna megkérte a pénztárosnőt, hogy várjon egy kicsit, és rohant a fiát keresni. Dasha követte, de hamar megbánta: alig néhány perc alatt Vera Petrovna teljesen tönkretette az idegeit.
– Nem tudsz főzni, és még kapzsi is vagy – mondta a menyének. – Kifizethetted volna! Semmi baj, nem törne meg! Otthon odaadtam volna neked ezt a pénzt. Nézd csak, milyen üzletasszony. Az emberek előtt felvág, engem szégyenbe hoz! Mindent elmondok Dímának, hadd intézkedjen.
A nők Dmitrijt és apját egy kávézóban találták meg. A férfiak nyugodtan kávéztak és valamiről beszélgettek. Vera Petrovna azonnal panaszkodni kezdett:
– Fiam, el sem tudod képzelni, mennyi megaláztatást kellett elszenvednem a feleséged miatt! Senki sem szégyenített még meg így! Add ide a pénzt, sürgősen ki kell fizetnem az éttermet. Biztosan már sorban állnak mögöttünk.
– Még egy hét van a fizetésig – mondta Dima lustán –, nincs ennyi pénzem. Dasha, fizess anyámnak, jó? Családi ügy, majd elszámoljuk.
Dasha félrehúzta a férjét, és elmondta neki, mit gondol róla és az anyjáról. A férje sírni kezdett, könyörgött a feleségének, hogy ne állítsa rossz helyzetbe a szülei előtt, és Darya végül megadta magát – kifizette Vera Petrovna összes vásárlását. Természetesen a pénz visszafizetéséről szó sem lehetett – Dima anyja azonnal megfeledkezett az adósságról, amint kilépett a boltból.
***
Az apósok jól viselkedtek, és Dasha megnyugodott. Csak annyit kérdezett a férjétől:
– Remélem, mégis sikerült megnyernem a szüleid tetszését?
– Minden rendben, ne aggódj – biztosította Dasha Dima –, most pihenj. Köszönök mindent, drágám.
Dasha pihenése azonban nem tartott sokáig. Egy héttel később Dmitry közölte vele, hogy Boris testvére és családja látogatóba jönnek hozzájuk.
– A szülei annyira dicsértek minket – mosolygott Dmitry –, Borka el akarja vinni a gyerekeit az állatkertbe, sétálni a bevásárlóközpontban, és egyáltalán megcsodálni a várost.
Dasha végzetesen bólintott: a család az család. Talán a sógora nem lesz olyan pimasz? Boris, a felesége Vara és a gyerekek, Anton és Masha nagyon megkedvelték Dasha főztjét, de nem tetszett nekik a szoba, ahol szállást ajánlottak nekik.
– A ágy keskeny, Várának és nekem nagyon szűk lesz – jelentette ki Borja –, a gyerekeket az ágyra tesszük, mi pedig a kanapén fogunk aludni a nappaliban.
– Állj! – zavarba jött Dasha. – És mi hova fogunk menni Dímával? Tudtátok, hogy szűkösen lakunk.
– És mire van a kanapé a konyhában? – talált megoldást Dima – te feküdj rá, én pedig mellé. A kihúzható ágyra.
Kénytelenek voltak belemenni. Nem csak, hogy Dasha nem aludt ki magát a keskeny kanapén, de reggel még az egész csapatnak reggelit is kellett készítenie. Dima nem emelt egy ujját sem, hogy segítsen a feleségének. Azt mondta, hogy dolgoznia kell, mert egyik munkatársa megbetegedett. Gyorsan megitta a kávéját, és elrohant.
Dima unokaöccsei egyáltalán nem tudták, hogyan kell viselkedni. A gyerekek rohangáltak a lakásban, zajongtak, felborítottak dolgokat. Miután Dasha egyedül maradt a mosogatnivalóval, Boris felesége „kölcsön” kért tőle három ezer rubelt apró kiadásokra, és a rokonok elmentek a dolgukra. Nagyon szerettek volna megnézni a várost.
– Dasha – kérdezte Varya búcsúzáskor a háziasszonyt –, nem rendelnél sushit estére? Még soha nem kóstoltuk, szeretnénk megtudni, milyen egzotikus íze van!
Dasha beleegyezett. Csak azt akarta, hogy ez a nyüzsgő társaság minél hamarabb elmenjen a lakásból, és végre békén hagyja. A rokonok este tért vissza, elégedettek és békésen. Hamarosan Dima is megérkezett.
– Hogy ízlik a sushi? – kérdezte a bátyjától és a feleségétől. – Biztosan nincs ilyen a faluban, ugye?
– Valami ostobaság – válaszolta a bátyja –, a hal nyers, a rizs pedig édes. Mintha valami ismeretlenből készült volna! Miért dicsérik ennyire?
– Pontosan! – jelentette ki Varya –, az én csukás pitéim sokkal finomabbak.
Dasha szeme elsötétült.
– Varvara, te magad kértél, hogy rendeljek sushit – mondta –, mi nem tetszik? Megfáradtam, a legdrágábbat rendeltem…
– Hiába – válaszolta a sógornő, szemrebbenés nélkül –, nem ízlett. Inkább pelmenit főzz.
– Tudjátok, mit? – Dasha felugrott a helyéről. – Oldjátok meg magatok, nekem elegem van! A nagymamámnál alszom.
Dima meg sem próbálta megállítani és megnyugtatni. Ugyanúgy viselkedett a szülei előtt is. Dasha gyorsan felöltözött, becsapta az ajtót és elment. Hadd idegeskedjenek egymással. Nekem elegem van belőle!
Dima csak másnap telefonált:
– Na, mi van? Megsértődtél? Gyere haza, elmentek.
Úgy mondta, mintha Dasha nem lenne a lakás teljes jogú tulajdonosa, hanem csak egy bejárónő. Dima teljesen megváltozott. Azon az estén a házaspár nagyon komoly beszélgetést folytatott.
– Dima, szerintem abba kellene hagynunk ezeket a látogatásokat – mondta komoran Dasha. – Nem elég, hogy nem akarsz személyesen foglalkozni a rokonokkal, még engem sem támogatod!
– Bocsáss meg, drágám – mondta bűnbánóan Dima. – Nincs több vendég! Szólok a családnak. Békülünk?
A lánynak nem maradt más, mint beleegyezni. Hiszen nagyon szerette a férjét, és bízott benne, hogy elég esze van ahhoz, hogy többé senkit ne fogadjon. Dima munkahelyén nehézségek adódtak, csökkentették a fizetését, így minden vásárlás és a lakásköltségek fizetése Dasha vállára nehezedett. Legalább megértésre számított.
Egy ideig minden csendben volt, Dima rokonai nem zavarták őket, nem telefonáltak, Dasha úgy érezte, hogy az élet rendeződik. Pár hónapig viszonylag nyugodt volt minden, de aztán minden visszatért a régi kerékvágásba. Először a „halálos beteg” nagynéni érkezett, hogy kivizsgálják, aztán megérkezett az egyik unokatestvér a jövendőbelijével – nekik sürgősen esküvői ruhát és öltönyt kellett venni. És most Dima újra vendégeket várt.
„Megígérted!” – kiáltotta Dasha.
„Vityek, az unokatestvérem és a felesége, úgy döntöttek, hogy bútort néznek. Pár napra jönnek” – parancsoló hangon válaszolt Dima. „Ne vedd le a ruhádat. Menj bevásárolni, este hétkor érkeznek.”
Ő maga nem is vette a fáradtságot, hogy felálljon a kanapéról.
– Jó – válaszolta Dasha gondolkodva –, csak így lesz. Te vásárolsz be a saját pénzedből, ha van. Én sem rajzolok pénzt. Te főzöl, nem tudom, mivel fogod meglepni őket. Ellenkező esetben azonnal csomagolj, és a rokonokkal együtt menj szállodába. Elegem van ebből a fogyasztói magatartásból!
– Elment az eszed? – Dima azonnal felugrott, és kilőtt a szobából. – Dasha, mit engedsz magadnak? A faluban a feleségek hallgatnak a férjükre, és mindenben egyetértenek!
– Mi nem faluban élünk, és nem fogom kétszer mondani – válaszolta Dasha. – Vagy elfogadod a feltételeimet, vagy viszlát. Hogy is mondják? „A találkozásunk hiba volt”? Unom már, hogy mindent nekem kell csinálnom! Tőled segítséget sem kapok, még a rokonokat is idehozod. A házamba!
Dima belenézett a pénztárcájába, és rájött, hogy aligha fog sikerülni vacsorát szervezni a rokonoknak. Vitatkozni kezdett, toporgott, megpróbálta manipulálni a feleségét, de az szilárdan állt a sarkán. Dmitrij hozzászokott, hogy minden készen álljon, és csak élvezte a felesége kedvességét. Dasha maga kényeztette el.
Míg ők vitatkoztak, csengettek az ajtón – megérkezett Viktor unokatestvére a feleségével.
– Beszélj velük te magad – mondta Dasha –, fárasztanak ezek a rokonlátogatások.
A férje kiment a bejáratba. Tizenöt perc múlva visszatért, lehangoltan és zaklatottan.
– Azt mondták, hogy számukra már senki sem vagyok – mondta –, nálunk a családban ez nem így szokás, érted?
– De a jóságomat és a pénzemet kihasználni normális, szerinted? – Dasha-t újra elöntötte a harag –, én választást adtam neked. Vagy én, vagy a sok rokonod.
– Mindenkinek azt mondtam, hogy jól keresek, hogy minden rendben van – vallotta Dima –, azt hiszik, hogy én tartalak el! Most mit tegyek? Az ajtó előtt várnak, Dasha!
– Oldd meg magad, vagy tűnj el – Dasha leült a kanapéra és bekapcsolta a tévét.
A férje kiment, de hamarosan visszatért:
– Azt mondták, nem akarnak ismerni.
– Ideje rendezni a prioritásokat – Dasha rá sem nézett Dímára. – Ez nem mehet így tovább.
– Megértettem – válaszolta hirtelen békülékenyen Dmitrij. – Bocsáss meg, tényleg önzően viselkedtem. Mintha elborított volna valami…
Egész este Dima telefonjára dühös üzenetek érkeztek a szülőktől és rokonoktól. Őt és Dasát vádolták szívtelenséggel és önzéssel. Kimerülve a magyarázkodástól, Dmitrij kikapcsolta a telefonját. Úgy tűnt, mégis le kell mondania a rokonokról – a városi élet számára fontosabb volt. A férfi meghozta a döntését. Elfogadta felesége ultimátumát, és megígérte, hogy többé nem fogadnak be rokonokat.
