Nóra leült a kanapé legszélére. Még mindig nem vette le a kabátját, pedig a lakásban kellemes meleg volt. Az ujjai görcsösen szorították a táskafület, mintha az lett volna az utolsó kapaszkodója.
– Van kérdésed? – kérdezte Gábor, önelégülten. – Nem akarom ezt újrakezdeni. Így lesz a legjobb mindenkinek.
A szekrényhez léptem, elővettem a felső polcról egy régi plédet, és ledobtam a konyhai székre.
– Itt fogok aludni, – mondtam nyugodtan. – Holnap korán kelek.
– Hova mégy? – morgott Gábor.
– Dolgom van, – feleltem anélkül, hogy részleteztem volna.
Vállat vont. Már nem érdekelték a válaszaim. A szemében már csak árnyék voltam. Ő volt az új világ királya – azt hitte.
De a múlt nem felejt. És néha visszaharap.
Éjfél után, amikor a lakást teljes csönd borította, kimentem az erkélyre. A levegő csípős volt, bizsergette az arcomat. A telefonomat néztem, ahol egyetlen üzenet villogott, fél órával ezelőttről:
„Gyere. Már itt vannak. Cím ugyanaz.”
Nem vártam választ. Tudtam, hogy eljön.
Úgy hívták: Márk. Nóra férje.
Egy hónappal korábban találtam meg – ugyanazokon a képeken keresztül, amiket Gábor „véletlenül” nyitva hagyott a céges laptopon. Nóra óvatos volt, de nem eléggé: a nyaralási képek között ott voltak a közös fotók egy magas, zord, de szomorú tekintetű férfival.
Márk katona volt. Vagyis már leszerelt. Most taktikai kiképzőként dolgozott egy biztonságtechnikai cégnél. Megkerestem, álnéven. Eleinte nem hitt nekem. Aztán elküldtem neki pár képernyőmentést. Majd egy videót a nappaliban felszerelt rejtett kamerából.
Megállapodtunk.
És most vártam.
Hajnali háromkor kattanással nyílt a bejárati ajtó.
Először Nóra ébredt fel. Hallottam, ahogy kiszáll az ágyból, suttog valamit, majd a folyosóra megy. Én nem mozdultam. Csak feküdtem a kanapén a pléd alatt, és figyeltem.
– Márk?.. – a hangja remegett.
– Szia, drágám, – válaszolta halkan a férfi, olyan fagyos nyugalommal, amitől még bennem is megfagyott a vér.
– Ez… ez nem úgy van, ahogy gondolod… – kezdte Nóra.
– Akkor hogy? – Márk belépett a nappaliba, és meglátta Gábort, aki álmosan kászálódott ki a takaró alól. – Ez az új otthonod?
Gábor leült, még félig aludt.
– Te meg ki a fene vagy?.. Mit keresel itt? – motyogta, miközben a pólóját kereste.
– A feleséged férje vagyok, – mondta Márk, és közelebb lépett. – És most elmagyarázod, miért hoztad ide a szeretőmet, az én tudtom nélkül?
– Figyelj, haver, nem kell ezt így felfújni…
– Ez már fel van fújva.
Felkeltem. Kimentem a konyhába, felkapcsoltam a villanyt, és visszasétáltam.
– Márk, – szólítottam halkan. – Kérlek, ne csinálj butaságot.
– Nem fogok, Évi. – Bólintott. – Csak látni akartam. Őt. És őt is.
Nórára nézett. Ő dermedten állt.
– Megcsaltál. Amíg én otthon se voltam. Amíg én nem tudtam aludni az éjszakákon. Te meg… te meg elmentél, csak úgy?
Nóra hangtalanul sírt.
– Azt hittem, nem térsz vissza… – suttogta.
– Én meg azt hittem, te más vagy… – válaszolta Márk.
Gábor felállt.
– Elég ebből a színházból. Takarodjatok. Ez az én lakásom, ti meg senkik vagytok itt.
Ránéztem. Nyugodtan.
– Ez a lakás a szüleimé volt. Örököltem. Te csak ideiglenesen vagy bejelentve.
– Ez… ez hazugság!
Elővettem az asztalfiókból a tulajdoni lapot. Letettem elé. Elfehéredett.
– Holnap reggel beadom a válópert. És bejelentem a cégednél is, hogy a szolgálati laptopot magáncélra használtad. Emlékszel arra a levélre, amit a céges e-mailről küldtél Nórának, munkaidő alatt?
Nem válaszolt.
Márkra néztem.
– Köszönöm, hogy eljöttél. Mehetsz. Nóra itt maradhat, ha akar. De már nem a mi hálószobánkban.
– Nem akarok itt maradni! – tört ki Nórából. – Ez rémálom! Ti mind őrültek vagytok!
– Akkor menj, – mondta Márk. – És ne keress többé.
Elmentek. Először Gábor, zihálva, remegő kezekkel. Aztán Nóra, lehajtott fejjel, könnyeit törölgetve.
Reggel kávét főztem.
Először napok óta – csendben.
Gábor tízszer is hívott. Nem vettem fel. Üzenetet is küldött: hibázott, meggondolatlan volt, Nóra nem jelentett semmit.
Nem válaszoltam.
Már nem kellett semmit bizonyítanom.
Visszamentem a hálószobámba. Az én szobám volt. Teljesen.
És ez az otthon újra az enyém lett. Nélkülük. Nélkül a hazugságok nélkül.
Csak az enyém.
