Laura még mindig az üres pohár köré tekert kézzel állt, nem válaszolt Clara ultimátumára. Erre nem volt szükség. A fejében már kialakult egy döntés, és amikor a döntés helyes, a szavak feleslegessé válnak.
Lassan kortyolt egy teát, időt adva magának, hogy rendbe hozza gondolatait. Még mindig érezte a lüktetést a csuklójában, ahol Clara keze szorosan összeszorult. Sikítani akart, ledobni a bögrét, kidobni mindent, amit hónapok óta lenyelt. De visszatartotta a lélegzetét. A harag fegyver lehet, de csak akkor, ha ellenőrzés alatt tudja tartani.
“Nem mondasz semmit?”- Kérdezte Clara éles hangon. “Azt hiszed, ha figyelmen kívül hagysz, abbahagyom?”
Laura felnézett.
“Nem, nem hiszem, hogy abbahagyod. Ezért… Abbahagyom.
Clara kétszer pislogott, nem értette.
“Hogy érted?”
“Úgy értem, elmegyek, Clara.
Csend töltötte be a konyhát. Azóta, hogy Laura megismerte, Clarának nem volt kész válasza.
“Megőrültél?”- Végül felrobbant. “Hová mész, okostojás?”Kint?
“Bárhol, csak itt nem.”
Laura felkelt, felvette a bögréjét, reflexszerűen megmosta, és elhagyta a konyhát. Belépett a kis hálószobába, amely az elmúlt hónapokban az egyetlen “hóhérja” volt, és elkezdte csomagolni a ruhákat egy utazótáskába. Nem volt szüksége sokra, csak annyit, amennyit egyedül el tudott viselni.
Miközben hajtogatta a pulóverét, hallotta Clara lépéseit a folyosón.
“Egyáltalán nem gondolkodsz!”- Kezdte újra. “Tudod, hogy Daniel nem fog beleegyezni ebbe!”
“Magam mondom el neki” – válaszolta Laura a csomagolás megszakítása nélkül.
“És ha elhagy téged?”Clara mosolyogva mosolygott, a legérzékenyebb helyre célozva. “Ha a családját választja helyetted?”
Laura felemelte a fejét, és egyenesen a szemébe nézett.
“Ha azért hagy el, mert nem akarom, hogy megalázzanak.”.. Szóval soha nem szeretett engem.
A szavak közéjük estek, mint egy kő a vízbe. Clara felhorkant, de nem mondott semmi mást.
Daniel délben tért vissza. Laura az ágyon ült, mellette egy kész táska. Ugyanazt a pulóvert viselte, de a haja már száraz volt, a szeme pedig tiszta és határozott volt.
“Mi folyik itt?””Mi ez?”megkérdezte, mikor látta a csomagot.
Laura vett egy mély lélegzetet.
“Daniel, elmegyek.”
Letette a kezében lévő táskát, és megállt.
– Hogy mész el? Hová? Miért?
“Mert már nem tudok így élni.”Édesanyád leöntött egy vödör hideg vízzel ma reggel. Megfogta a kezem. Megsértett. És nem ez az első alkalom, hogy megaláz.
– Laurát… Daniel végigfutotta a kezét a haján, az ajtó felé nézett, ahol Clara árnyéka látható volt, hallgatva. – Anya talán túlzásba vitte, de… …
“Nem, Daniel. Ez nem volt ” túlzás.”Erőszak volt. És nagyon jól tudod, hogy soha nem fog leállni.
“Beszélhetünk vele, határokat szabhatunk.…
– Nincs korlátozás azok számára, akik úgy vélik, hogy joguk van rád taposni.
Daniel közelebb jött, megpróbálta megfogni a kezét, de kissé visszahúzódott.
“Nem kérem, hogy jöjjön velem. A te döntésed. De már nem maradok itt.
Látta a határozatlanságot a szemében. Néhány másodperc, talán tíz, az örökkévalóságnak tűnt.
“Van hova menned?””Mi ez?”végül megkérdezte.
– A barátomra, Annára. Van egy kis szabad szobája. Akkor… majd meglátjuk.
“Laura… én . “.. Daniel ismét az ajtóra nézett,majd rá. “Időre van szükségem, hogy átgondoljam.”
Szomorúan elmosolyodott.
– Annyi időt, amennyit csak akar. Visszaadom az időmet.
Táskájával a vállán, szó nélkül elsétált Clara mellett. A nő megpróbált mondani valamit, de Laura nem adott neki esélyt. Kinyitotta az ajtót, kilépett a fényes nappal, és vett egy mély lélegzetet a hideg levegő.
Az utcán minden másnak tűnt-szabadabb, könnyebb. Nem tudta, mi vár rá, de hosszú idő óta először érezte, hogy az út az övé.
Valahol a lelke mélyén tudta, hogy ez az indulás nem a vége. Ez a kezdet.
