A legtöbb milliárdosnak tetszett a figyelem. Élvezték a beszédeket, a kézfogásokat és a televíziós kamerák tükröződését. Richard Hale más volt.
A Szent Máté Orvosi Központ, a szerencséjével épített Kórház nyitónapján nem volt színpadon a politikusokkal. Ehelyett Richard gondnok egyenruhát viselt. A jelvénye önmagában hangzott, kezében egy szürke vízzel töltött felmosóvödör volt.
Richardnak megvolt rá az oka. Látni akarta, hogy milyen kultúra él új kórházában-nem fényes brosúrákban csiszolt változat, hanem az igazság. Tisztelik-e a munkavállalók az alacsonyabb szintű alkalmazottakat? A betegek egyenlő bánásmódban részesülnek, gazdagok vagy szegények?
Pár napig keveredett. A személyzet egy része kedves volt, de mások elutasították, mintha láthatatlan lenne. Ez egy lecke volt az emberi természetből.
Aztán eljött a pillanat, amelytől semmilyen álca nem védheti meg.
Egy délután, Richard elsétált egy csoport ápolók, miközben kezében egy vödör egy felmosót a folyosón. Éppen befejezték a műszakot, és jókedvűek voltak, hangosan viccelődtek. Számukra Sam csak egy furcsa, csendes gondnok volt, aki túl lassan mosta fel a padlót.
“Hé, Sam!”- kiáltott fel egy nővér. “Úgy nézel ki, mint egy zuhany!”
Mielőtt Richard reagálhatott volna, egy másik nővér kivette a kezéből a vödröt, és a feje fölé verte. Hideg, piszkos víz fröccsent az arcára és egyenruhájára. A nővérek nevetve törtek ki, hátrafelé mutogattak és tapsoltak.
“Szegény Sam!”az egyikük ugratta. “Még azt sem tudja, hogyan védje meg magát!”
A folyosó visszhangzott a nevetésüktől. A betegek és a személyzet figyelte. Richard ott ült, csuromvizesen, összeszorított állkapcsával, de nyugodt arccal.
Hirtelen, egy hang hallatszott mögülük:
“Mi folyik itt?”
Dr. Harold Benson volt, a kórház főigazgatója, majd az igazgatóság több tagja. Fontos adományozókat mutattak-és Richard, még mindig csöpögött, az útjukba állt.
A nővérek megfagytak.
Dr. Benson szeme kiszélesedett. “Mr. Hale?”
A nevetés azonnal abbamaradt. A nővérek elsápadtak, mosolyuk eltűnt. Az a férfi, akit éppen megaláztak, nem szegény gondnok volt. Milliárdos volt, aki kórházat épített.
A csend elviselhetetlen volt. Richard átázott ujjaiból víz csöpögött a padlóra, minden csepp hangosabban visszhangzott, mint az ápolók nevetése egy pillanattal korábban. A tudat viharként söpört végig a folyosón: az a férfi, akit zaklattak, a munkáltatójuk, jótevőjük, maga a kórház tulajdonosa volt.
Az egyik nővér rémülten eltakarta a száját. A másik suttogta: “Istenem”, amikor a térde majdnem meghajlott. Az, aki eldobta a vizet, elengedte az üres vödröt, és a földre csapkodott.
Richard végül felállt, kiegyenesítve vízzel átitatott egyenruháját. A hangja nyugodt volt, nyugodt, de súlya volt.
“Tehát-mondta a csoportot szkennelve-így bánsz azokkal az emberekkel, akik megtisztítják a padlót.”
Senki sem mert válaszolni.
Dr. Benson pánikban rohant előre. “Mr. Hale, erről fogalmam sem volt…”
Richard felemelte a kezét, elhallgattatta. A szeme soha nem hagyta el a nővéreket. “Azt hitted, láthatatlan vagyok. Azt hitted, alsóbbrendű vagyok nálad. De mi van, ha tényleg csak egy gondnok vagyok? Ez feljogosít arra, hogy megalázz?”
A nővérek lehajtották a fejüket, szégyen az arcukon.
A Benson mögött álló adományozók hitetlenkedve suttogtak. Néhányan még a fejüket is megrázták, egyértelműen aggódva amiatt, amit tanúi voltak.
Richard erősen sóhajtott, majd folytatta. “Ezt a kórházat nemcsak a fejlett orvostudomány, hanem a méltóság érdekében is építettem. Ha nem tudod tisztelni azokat, akik a folyosóidat takarítják, hogyan bízhatnék benned, hogy tiszteled azokat a betegeket, akik félve és sebezhetően jönnek ide?”
Megállt, hagyta, hogy a szavak elsüllyedjenek. “A mai naptól változások lesznek. Ez a kórház nem lesz az arrogancia helye. Olyan hely lesz, ahol minden szerep fontos. A sebésztől a gondnokig minden munkára szükség van. És aki nem tud megfelelni ennek a szabványnak, az nem fog itt dolgozni.”
Az ápolók megborzongtak, korábbi nevetésük kísérteties emlék.
Richard visszaadta az egyiküknek a csöpögő felmosót. “Kezdheti azzal, hogy megtisztítja ezt a rendetlenséget” – mondta egyszerűen távozása előtt.
A folyosó hosszú ideig csendes volt, miután távozott. Mindenki tudta, hogy tanúja volt valaminek, ami örökre megváltoztatja a Szent Péter Orvosi Központ kultúráját.
És most először, mióta elvágta a szalagot, Richard bizakodó volt-nem azért, mert a kórház tökéletes volt, hanem azért, mert a hibái végre lelepleződtek.
