Botrány: Jolly elhagyott fia a Megasztárban tálalt ki az édesapjáról

Jolly fia szintén tehetséges és zenei karrierről álmodik, ami az édesapjának már sikerült, azonban Tarcsi Szilveszter elmondása szerint a mulatós-sztár nem segít neki tanácsokkal, nem terelgeti a siker felé vezető után. A 23 éves fiatal a Megasztárban könnyeket csalt Tóth Gabi szemébe, amikor kitálalt az édesapjával megromlott viszonyáról. Jolly elárulta, mit gondol erről.

Hosszú idő után lapunknak nyilatkozott először a családi bonyodalmakról Jolly fia májusban, aki egy életen át tartó traumaként éli meg, hogy gyerekkorában elhagyta őt az édesapja. A 23 éves fiatal magában keresi a hibát, amiért nem rendeződött az évek során a mulatós-sztárral a viszonya, hiába próbált közelíteni felé. Tarcsi Szilveszter igyekszik beindítani a zenei karrierjét, habár elmondása szerint Jolly nem nyújt ebben segítséget neki, de nem is az ő árnyékában akar élni, így inkább a saját útját járja.

A Megasztárban próbál szerencsét
A Slyron művésznevet viselő énekes 2021-ben a Sztárban Sztár leszek!-ben is felbukkant, akkor Tóth Gabi csapatába került, viszont az élő adások előtt kiesett a versenyből. Ezúttal újabb próbát tett a TV2 tehetségkutatójában, idén a Megasztárban indult el. A szombati adás előzetesében Ördög Nórának mesélt arról, hogy nem ápolnak jó kapcsolatot az édesapjával. A produkciója után Tóth Gabi könnyek között jegyezte meg:

– Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani… Nagyon büszke lehet rád az édesapád, neked itt van a helyed a Megasztárban – szögezte le az énekesnő.

Habár Jolly korábban felháborodva cáfolta a fia kijelentéseit, miszerint a gyermeke sokat nélkülözött, amiért nem tudott mellette lenni a fontosabb időkben, most így reagált Szilveszter megasztáros szereplésére:

– Mondjon bárki bármit, én mindennél jobban szeretem a gyerekeimet, akik tegyenek bármit, mindig nyitva áll az ajtóm előttük. Én semmit sem fogok már bizonygatni, nem fogom a saját fiamat meghazudtolni egy ország előtt, és nem megyek bele semmiféle adok-kapokba sem. Ha ő tényleg úgy érzi, én egy rossz apa vagyok, aki nem segítette és nem törődött vele, szíve joga. De azt gondolom, annyi tiszteletet megérdemeltem volna, hogy ne a tévével, hanem velem közölje, ha valami problémája van – nyilatkozta a story.hu-nak.

 

Kapcsolódó hozzászólások